Vasárnap, október 12-én reggel 7 órakor megnyílt Koszovóban a 945 szavazóközpont, amelyekben összesen 2 571 szavazóhelyiségben adhatják le voksukat a polgárok a 38 község polgármestereire és képviselő-testületi tagjaira. A választáson 2 069 098 választópolgár jogosult szavazni.
A polgármesteri tisztségért 206 jelölt versenyez, közülük 20 nő, míg a községi képviselő-testületekbe 5 420 jelölt pályázik, írja a 021.rs.
A szavazás napja a hagyományoknak megfelelően azzal kezdődött, hogy a Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke, Kreshnik Radoniqi. leadta voksát Pećben.
A koszovói civil szervezetek értékelése szerint a helyhatósági választások kampányának utolsó hete a polgármester- és képviselőjelöltek kölcsönös tiszteletben tartásával zajlott, nem fordult elő gyűlöletbeszéd vagy olyan incidens, amely befolyásolhatta volna a kampány menetét.
A politikai pártokra eddig kiszabott bírságok összege körülbelül 32 000 eurót tett ki, ami mintegy öt százaléka annak a 640 000 eurónak, amelyet a február 9-én megtartott parlamenti választások idején róttak ki.
A kampányt átlátható folyamat, széles körű részvétel és helyi témák jellemezték, az intézmények és a civil szektor is úgy értékelte, hogy a szabályokat betartották.
Ugyanakkor kihívást jelent, hogy a polgármesterjelöltek ígéretei sok esetben nem elég konkrétak, számos vállalás korábbi választási programokból ismétlődik, ami miatt a kampány gyakran populista jelszavakra szűkül, a konkrét tervek és felelősségvállalás helyett.
Egyes pártok és polgármesterjelöltek a helyi önkormányzat hatáskörén kívül eső ígéretekkel és ötletekkel kampányolnak.
A koszovói szerbek számára különösen fontos ez a választás, mivel a közösség a Koszovó intézményinek keretei közé való visszatérésének próbatételeként tekintenek rá.
A szerb közösségben aggodalmat vált ki a jogok és szabadságok védelme, a választói névjegyzékbe történő be- és kivezetések körüli problémák, valamint az a benyomás, hogy egyes választási folyamatok nem teljesen átláthatók.
A médiajelentések, a megfigyelők nyilatkozatai és a civil szervezetek elemzései szerint az infrastruktúra (útépítés, közvilágítás, csatornázás, vízellátás), a kommunális szolgáltatások, az urbanisztika, a fiatalok foglalkoztatása, a helyi fejlesztés, a kisvállalkozások támogatása és a környezetvédelem számítanak a kampány fő témáinak, amelyek szinte minden jelöltnél megjelennek.
Bár helyhatósági választásokról van szó, a pártvezetők időnként állami szintű kérdéseket is bevontak a kampányba – így például a Szerbiával való kapcsolatokat, a párbeszéd kérdését, Koszovó nemzetközi státuszát, a biztonságot és a NATO-val való együttműködést.
Szóba kerültek továbbá az Európai Unió szankciói, a nyugati partnerekkel való viszony, a Szerb Lista szerepe és a szerb közösség helyzete is.
A szerb politikai pártok, különösen a hivatalos belgrádi támogatást élvező Szerb Lista kampányában a helyi témák – mint az infrastruktúra vagy a szociális szolgáltatások – háttérbe szorultak, helyüket a nemzeti és biztonsági kérdések vették át, például a koszovói intézményekbe való visszatérés, a szerbek jogainak védelme, az északi községek biztonsága és a Belgráddal való kapcsolatok.
Illusztráció (Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

