„A hatalom szégyene, hogy a várost, amelyet vérrel és becsülettel szabadítottak fel, ma a csend és a közöny fullasztja meg!” – üzeni a Szerbia Új Arca nevű párt, amely a leghatározottabban elítéli, és szégyenteljesnek nevezi a városvezetés azon döntését, hogy idén nem tartanak, illetve nem tartottak díszülést október tizedike, Szabadka felszabadulásának évfordulója alkalmából.
„Az a város, amely szabadságának alapjába polgárainak életét építette, ma olyan vezetés kezében van, amely sem a történelmet, sem az áldozatokat, sem a méltóságot nem tiszteli. Ahelyett, hogy büszkén fejet hajtanánk azok előtt, akik életüket adták a szabadságért, a városvezetés úgy döntött: a díszülést egyszerűen kihagyja. Mert számukra a történelemnek nincs jelentősége – ahogyan a népnek sincs” – írja a párt.
A Szerbia Új Arca szerint a város vezetőinek a pártrendezvények, a propagandisztikus megnyitók, a vezetőkkel készült fotók és a kamerák előtti hamis mosolyok fontosabbak. De amikor hőseink iránti tiszteletadásról lenne szó – mint írják –, akkor nincs se gyertya, se beszéd, se méltóság.
„Ez Szabadka szégyene. Szégyene azoknak, akik »hagyományőrzőként« mutatják be magukat, miközben valójában csak a saját bársonyszékeiket és kiváltságaikat őrzik” – írja a párt, és hozzáteszi: nem engedi, hogy feledésbe merüljön a felszabadulás napja.
„Szabadka megérdemli, hogy hőseire emlékezzen – ne pedig szégyenkezzen miattuk, csak mert a hatalomnak nincs bátorsága és tisztelete” – zárul a Szerbia Új Arca üzenete.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

