A mionicai Vladimir Đorđević egyetemista, aki szerepelni fog a november 30-ra kiírt önkormányzati választáson a hallgatók listáján, elvesztette állását a valjevói Egészségügyi Központban, ahol technikusként dolgozott. Az elbocsátást dr. Vladimir Pantelić, az intézmény igazgatója írta alá, aki egyben a Szerb Haladó Párt (SNS) valjevói megbízottja is.
A 2025. október 9-én kiadott határozat szerint a munkaszerződést, amely határozatlan időre szólt, megszüntették. A hivatalos indoklás szerint erre azért került sor, mert Đorđević viselkedésével megsértette a munkafegyelmet.
„2025. augusztus 8-án Vladimir Đorđević a közösségi médián keresztül egy penészes kenyérről készített fényképet osztott meg, hamis és rosszindulatú állításokat téve arról, hogy ilyen kenyeret adnak a betegeknek a helyi Közkórházban. Az eljárás során beszerzett nyilatkozatok alapján az intézmény megállapította, hogy a dolgozó megszegte a munkafegyelmet, és olyan magatartást tanúsított, amely nem illik egy egészségügyi dolgozóhoz, és ellentétes az Egészségügyi Központ Kódexével.”
A dokumentum hozzáteszi, hogy Đorđević elmondta az álláspontját az esettel kapcsolatban, de az nem befolyásolta a döntést, mivel kétségtelen tény, hogy a munkavállaló közzétette a fényképet és a szöveget, ami negatív reakciókat váltott ki a polgárok körében és kárt okozott az intézmény hírnevének.
„A munkaadó figyelembe vette a dolgozó korábbi magatartását, és hogy eddig nem volt fegyelmi intézkedés vele szemben, de megállapította, hogy a munkafegyelem megsértése olyan súlyos volt, hogy a munkaviszony további fenntartása nem lehetséges.”
Brutális bántalmazás a tüntetésen
Mint ismeretes, Đorđević volt az, akit brutálisan megverték és letartóztatták a valjevói tüntetés során augusztusban. Elmondása szerint egy öt fős csoportból álló, Pribojból érkező társaság alaposan megverte őt.
„A nyomozónak is elmondtam, hogy egyedül nevelkedtem, 13 éves korom óta dolgoztam, 18 éves korom óta pedig két munkahelyem is volt. Nem volt időm, pénzem vagy társaságom, hogy verekedjek. Ezek a srácok megszólítottak, majd két percig vertek, amíg egy rendőr meg nem érkezett, hogy felemeljen a földről” – mesélte Đorđević.
Az incidens után átvitték a rendőrkapitányságra, ahol egészségi állapota miatt hányt és segítséget kért.
„A segítségnyújtás után a börtönbe vittek. Azzal vádolnak, hogy támadtam egy hivatalos személyt, és még ki tudja hány embert” – mondta a hallgató, kiemelve a letartóztatás során tapasztalt brutalitást.
Đorđević Belgrádban tanul, miközben dolgozik, és a Egységesen Mionicáért – a szebb arcú Mionica hallgatói listáján indul az önkormányzati választásokon, amelyekre november 30-án kerül sor.
Két héttel ezelőtt a Hét benyomása (Utisak nedelje) című műsorban beszélt a hallgatói listáról, megerősítve, hogy az egyetemisták Mionicában szerepelnek majd a választási listán, ellentétben Negotinnal, és amennyiben lesz, a köztársasági választásokon.
Vladimir Đorđević (Fotó: Printscreen/ YouTube/ Politički Globus Srbije)
__________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

