November 24-én, 9:30 órakor kezdődik a tárgyalás az újvidéki bíróságon a STAV egyetemista csoport tizenkét tagja, valamint a Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) aktivistái ellen.

Közülük hatan március 14. óta a vizsgálati fogságból házi őrizetbe kerültek, míg hatan külföldön tartózkodnak, írja az Autonomija.

A vádlottakat azzal gyanúsítják, hogy az ország alkotmányos rendje és biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésére készültek, összefüggésben az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására való felhívással – ügyvédeik állítása szerint azonban a vád illegálisan lehallgatott beszélgetéseken alapul.

Azok ellen, akik előtető leomlásáért felelősek, a bírósági tárgyalás kitűzése még nincs láthatáron, az ezzel kapcsolatos vádemeléseket ellentmondás kísérte és nyilvánvalóvá vált, hogy próbálják azokat a politikai szereplőket mentesíteni a felelősség alól, aki az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójával kapcsolatos döntéseket hozták, vagy nyilvánosan garantálták annak biztonságát.

Emlékeztetőül: mindössze három hónappal a tragédia előtt, számos politikus jelenlétében, ünnepélyes keretek között adták át az újjáépített állomást.

A STAV csoport és a PSG aktivistáinak letartóztatása, akik a szerbiai tüntetéshullám elindítói voltak, egy audiofelvétel nyilvánosságra kerülését követően történt. Az állami tisztviselők szerint a felvétel március 12-én készült a PSG újvidéki irodájában, a felvételt pedig a rezsimhű médiumok – Pink Televízió, Informer, Prva TV, Studio B, Happy TV – hozták nyilvánosságra.

A PSG irodájában lehallgatott beszélgetést a rezsimhű sajtó március 13-án hozta nyilvánosságra, mindössze két nappal a március 15-i, a valaha volt legtömegesebb belgrádi tüntetés előtt.

A rendőrség a titkos felvételek nyilvánosságra kerülését követően, 2025. március 14-én hat személyt tartóztatott le: köztük Lazar Dinić egyetemistát, a STAV ifjúsági szervezet aktivistáját, valamint a Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) tagjait: Mladen Cvijetićet, Srđan Đurićot, Lado Jovovićot, Davor Stefanovićot és Marija Vasićot.

Illusztráció (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!