Szerbia megvenné az orosz tulajdont a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) – ezt ajánlotta a Gazpromnyeft Igazgatótanácsának elnökével, Alekszandr Gyukovval és Pavel Szorokin orosz energiaminiszter-helyettessel tartott hétfői találkozón Aleksandar Vučić államfő. Az ajánlat arra is kiterjedt, hogy ha a nemzetközi helyzet normalizálódik, mindent visszaadnak az oroszoknak – írta meg a Večernje novosti. A lap nem hivatalos értesülései szerint Moszkva nem nyitott erre a megoldásra, szívesebben adná el a tulajdonrészét egy harmadik félnek, például amerikaiaknak.
A találkozó után Vučić annyit közölt: Szerbiában nem lesz energetikai válság.
Đedović Handanović: Folytatjuk a tárgyalásokat az amerikai szankciókról az oroszokkal
Fotó: 021.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

