A Bambi vállalat közölte, hogy Nigériában, Lagos városában megkezdődött a jól ismert Plazma keksz gyártása.

A vállalat közleménye szerint ez az első üzleti projektjük az afrikai piacon, amelyet a Coca-Cola HBC csoport, a Nigerian Bottling Company (NBC) és a Sona Group – egy helyi kekszgyártó – együttműködésével valósítottak meg, írja az N1.

A Plazma receptúráját, csomagolását és reklámkampányát a nigériai fogyasztók igényeihez igazították. A kizárólag a nigériai piacra szánt termék a Sona Group lagosi üzemében készül.

A Bambi vezérigazgatója, Dragan Stajković elmondta, hogy bár a Plazma kekszet már évek óta több mint harminc országba exportálják, ez az első alkalom, hogy a termék Szerbián kívül készül – egy 240 millió lakosú piacon.

„Ez a történet azt bizonyítja, hogy a Plazma nemcsak szeretett szerb márka, hanem globális potenciállal rendelkező termék is – inspiráció, amely új ajtókat nyit és új lehetőségeket teremt a világ különböző piacain. A helyi gyártás és megvalósítás nemcsak a nigériai gazdaságot támogatja, hanem munkahelyeket teremt, partnerségeket ösztönöz, és tartós értéket hoz a fogyasztók és a közösség számára” – mondta Milica Šetka, a Coca-Cola HBC egyik igazgatója, amelyhez a Bambi is tartozik.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!