A MOL, Magyarország legnagyobb olajipari vállalata növelte a kőolaj- és üzemanyag-szállítmányait Szerbiába, miután a horvát JANAF kőolajvezeték-üzemeltető az amerikai szankciók hatására felfüggesztette a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) számára történő szállításokat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó hangsúlyozta, hogy bár a MOL növelte a szállítmányokat, önállóan nem képes teljes mértékben biztosítani Szerbia üzemanyagpiacának szükségleteit. Ennek ellenére a magyar vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa Szerbiát a kialakult helyzetben.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat közleményében megerősítette, hogy minden szükséges intézkedést meghozott a folyamatos működés és az üzemanyag-ellátás fenntartása érdekében. A vállalat partnereivel, a kormánnyal és részvényeseivel együttműködve igyekszik áthidalni a kialakult helyzetet.
A társaság továbbra is együttműködik az amerikai pénzügyminisztériummal annak érdekében, hogy lekerüljön az OFAC SDN-listájáról, bár ez egy összetett és hosszadalmas folyamat.
A horvát JANAF korábban bejelentette, hogy nem szállít több kőolajat a Szerbiai Kőolajipari Vállalatnak, miközben a horvát hatóságok jelezték, készek megvásárolni az orosz tulajdoni hányadot a cégben.
Fotó: Facebook
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

