Huszonkilenc olyan álmegfigyelőt azonosított az Európai Demokratikus Választások Platformja (EPDE), akik a 2025. október 4-i grúziai helyhatósági választásokon valójában a grúz kormánypártot segítették abban, hogy legitimnek tűnjön a választás, mutat rá a Telex.

Ahogy a 444 is megjegyzi, nem ez volt az első alkalom, hogy a grúz kormánypárt, a Grúz Álom politikailag elfogult megfigyelőket hívott meg, így elfedve a hiteles megfigyelők által jelzett szabálytalanságokat. Oroszországban, Azerbajdzsánban és Belaruszban ez már évek óta bevett gyakorlat.

Az EPDE szerint az álmegfigyelők főként európai országokból jöttek, a résztvevők többsége Franciaországból és Magyarországról. Összesen hat álmegfigyelőt azonosítottak:

  • László Andrást, aki fideszes európai parlamenti képviselő, február óta USAID-kormánybiztos, és az EPDE szerint már a 2024-es grúz választáson is álmegfigyelőként vett részt,
  • a fideszes országgyűlési képviselőként dolgozó Hegedűs Barbara Szilviát,
  • Révai-Bere Norbertet, a magyar országgyűlés külpolitikai tanácsadóját, korábbi indiai főkonzult,
  • Lajkó Fannit, az Alapjogokért Központ elemzőjét,
  • Juan Efraín Rochát, aki korábbi kormánytisztviselő volt a Miniszterelnöki Hivatal nemzetiségi osztályán,
  • valamint Németh László Istvánt, aki a Recski Szövetség nyugat-dunántúli szervezetének elnöke.

Lajkó Fanni vajdasági származású, Lajkó Anettnek, a Pannon RTV munkatársának, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsági tagjának az édestestvére.

Illusztráció (Pixabay)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!