A Belgrád–Szabadka vasúti szakasz megnyitásával lehetővé vált az utazás Budapestig is, amihez Szabadkán és Szegeden kell átszállni – közölte a Srbijavoz. A közlemény szerint az utasok kedvezményes áron vehetnek másodosztályú jegyet erre az útra: Szabadka és Budapest között 19, Újvidék és Budapest között 28, Belgrád és Budapest között pedig 32 euróért lehet vonatozni.

A vonatjegy mellett az utasoknak helyfoglalást is kell biztosítaniuk az útra, ez a szerb főváros és Szabadka között 120 dinárba kerül, Szeged és Budapest között pedig 3 euró dinárértékét kell kifizetni érte.

A Belgrád Központ–Budapest Nyugati pályaudvar reláción az alábbi a menetrend: Belgrád Központ (6:00), Szabadka (7:19), átszállás a 7303-as vonatra, Szabadka (7:37), Szeged (9:02), átszállás a 737-es IC-vonatra, Szeged (9:44), Budapest Nyugati (12:14). A szerb fővárosból 12 és 14 órakor is indulnak vonatok, amelyek 18:14, illetve 21:14 órakor érkeznek Budapestre.

Budapest–Belgrád között az alábbiak szerint közlekednek a vonatok: Budapest Nyugati (5.35), Szeged (8.16), átszállás a 7302-es vonatra, Szeged (8.58), Szabadka (10.24), átszállás az 547-es IC-re, Szabadka (12.00), Belgrád Központ (13.19).

Budapestről Belgrádba 11:45-kor és 14:46-kor is indulnak vonatok, ezek 19:19-kor, illetve 21:19-kor futnak be a szerb fővárosba.

A Belgrád és Szabadka közötti szakaszt október 8-án adták át a forgalomnak, amelyen Inter City (Sok) és Inter Regio személyvonatok közlekednek.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

 

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

 

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!