Amikor a múlt héten bejelentették, hogy „elmarad” a vénasszonyok nyara, senki sem gondolta volna, hogy az esős napok és a fagyok után ismét 25 Celsius-fok fölé melegedhet az idő. Ivan Ristić meteorológus szerint a jövő hét elején, hétfő reggel nagyon hideg lesz, körülbelül 0 fok, de már keddtől fokozatos melegedés kezdődik, és akár nyárias, 30 fok körüli hőmérsékletekre is számíthatunk.

Ristić a Blicnek elmondta, hogy a melegebb napok alatt előfordulhat átmeneti felhősödés, helyenként eső, de az időjárás a korábbi napokhoz képest sokkal stabilabb lesz.
“Pénteken felhősödés és eső, helyenként záporok érkeznek, főként a déli országrészekre. Szombaton is eshet, és október 21-ig még legalább egy csapadékos időszak várható. A következő napokban hűvösebb lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 Celsius-fok körül alakul. A leghidegebb reggel hétfőn lesz, körülbelül 0 fokkal és talajmenti fagyokkal. Napközben többnyire napos idő várható, de még mindig viszonylag hűvös lesz” – mondja Ristić.

Ristić előrejelzései szerint a levegő hőmérséklete a jövő hét keddjétől kezd fokozatosan emelkedni, és hamar eléri a 25 fokot, helyenként ennél is magasabb, akár 30 fok körüli értékeket. Hogy pontosan meddig tart majd ez a nyárias idő, azt még nem tudni, de egyes modellek a hónap végére jelentős lehűlést jeleznek. Ekkor a hőmérséklet akár 10–15 fokkal is visszaeshet, bár ez még nem teljesen biztos – mondta Ristić.

A hosszabb távú előrejelzések szerint a hónap harmadik harmadát is a szokatlanul magas hőmérsékletek jellemezhetik.

Vagyis október 21-től egy kissé megkésett vénasszonyok nyarára számíthatunk. Ez 5–7 napig tarthat, majd a hónap végére ismét hűvösebb idő és hőmérséklet-csökkenés várható – mondja Ivan Ristić.

Más meteorológusok is a jövő héttől várható hőmérséklet-emelkedést jeleztek. Marko Čubrilo előrejelzésében az áll, hogy „október 21-től felmelegedés kezdődik, amely az időnkénti esőzésekkel együtt egészen a hónap végéig az átlag fölötti hőmérsékleteket hozhatja”.

Čubrilo szerint vasárnap és hétfőn még viszonylag hűvös, de többnyire száraz idő várható, a maximumok lényegében nem változnak, a reggelek hidegek lesznek.

A hónap végéig viszonylag meleg idő lesz, elszórtan esővel vagy záporral, de október 30-a környékén erősebb romlás és lehűlés várható – zárta előrejelzését Čubrilo.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!