A Szávaszentdemeter mellett két nappal ezelőtt felborult autóbusz sofőrjének harminc napos előzetes letartóztatást rendeltek el. A 70 éves D. K.-t vasárnap hallgatta meg az ügyész – írja az Euronews Srbija.

A Sirmium bus nevű fuvarozó vállalat sofőrje ellen a közlekedésbiztonság súlyos megsértése bűncselekmény gyanújával indult eljárás, írja a 021.rs.

Dejan Stević alezredes, a közlekedési rendőrség vezetőségének tagja kijelentette, hogy a rendőrség minden szükséges tényt megállapított, amelyek az ügyészségi nyomozás további szakaszához szükségesek a baleset ügyében.

„A tachográf adatai szerint a jármű elképesztő, óránként 120 kilométeres sebességgel haladt – egy ekkora méretű busz esetében ez rendkívül veszélyes. A sofőr 83 utast szállított. A közlekedési táblák kettős, veszélyes kanyarra figyelmeztetnek ezen a szakaszon. A fizika törvényei mellett lehetetlen volt megtartani a járművet ekkora sebességnél” – mondta Stević.

Közölték továbbá, hogy ezen az útszakaszon – amelyet nemrég nyitottak meg újra a felújítást követően – a közlekedési rendőrség több mint 60 szabálysértést rögzített gyorshajtás miatt.

A belügyminisztérium hozzátette, hogy az elmúlt két évben három alkalommal végzett ellenőrzést a „Sirmium bus” vállalat működése felett, és több mint 60 hiányosságot állapított meg, amelyek miatt szabálysértési eljárásokat indítottak.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!