Az Európai Parlament (EP) előkészített, egyeztetett rezolúciója Szerbiáról élesen bírálja a szerb hatóságokat a növekvő politikai elnyomás, az államilag támogatott erőszak és a demokratikus intézmények gyengülése miatt. A dokumentum a „Szerbiában tapasztalható polarizációról és fokozódó represszióról, egy évvel az újvidéki tragédia után” címet viseli, és a róla szóló vita kedden kezdődött meg az Európai Parlamentben, írja a Beta.
Az EP támogatja a szerb diákok és polgárok jogát a békés tiltakozáshoz, és elítéli az állami erőszak, megfélemlítés és önkényes letartóztatások hullámát. A szerb vezetést politikailag felelősnek tartják a represszió fokozódásáért, az erőszak normalizálásáért és a demokrácia gyengüléséért. A hatóságokat azzal vádolják, hogy rendőri brutalitást, kínzást, szexuális erőszakot és politikai alapú letartóztatásokat alkalmaztak tüntetők és diákok ellen.
A Biztonsági-információs Ügynökség illegálisan figyelt meg és sugárzott le magánbeszélgetéseket, míg a Kobra különleges egységet belső rendfenntartásra és éles lőszer használatára vetették be.
A dokumentum szerint Aleksandar Vučić elnök a tiltakozásokat „színes forradalomnak” állítja be, amelyet a Nyugat szervez, miközben a kormányzati média és az orosz titkosszolgálat (SVR) ezt a narratívát erősíti. Vučićot dehumanizáló retorikával és az EU-képviselők elleni támadásokkal vádolják.
Az EP szerint a kormány normalizálta a repressziót, amikor erőszakos kormánypártiaknak megkegyelmezett, megakadályozta a békés tüntetésekhez való jogott, a kormányt támogató tüntetőket védetett a rendőrséggel.
A hatóságok akadémiai és kulturális dolgozókat is büntettek a tiltakozások támogatása miatt – állásvesztéssel, bércsökkentéssel és rendőri jelenléttel az egyetemeken.
Az EP súlyos választási visszaéléseket is rögzít: szavazatvásárlás, választói nyomásgyakorlás, erőforrásokkal való visszaélés, hamis megfigyelők bevetése.
A Zaječarban és Kosjerićben tartott választások a dokumentum szerint nem voltak sem tisztességesek, sem szabadok.
Az EP aggodalmát fejezi ki a kínai beruházások átláthatatlansága miatt, különösen az újvidéki vasútállomás felújításánál, amelyet közbeszerzés nélkül két kínai cég valósított meg.
Az Európai Ügyészség nyomozást indított az uniós forrásokkal való visszaélések miatt is.
Megemlítik a volt miniszterek Momirović és Vesić letartóztatását, akik a vád szerint több mint 115 millió dollárral károsították meg a szerb költségvetést.
Az EP tényfeltáró misszió kiküldését javasolja Szerbiába és személyre szabott szankciókat azok ellen, akik felelősek az emberi jogok megsértéséért.
Az EU-tagállamokat felszólítják, hogy egységes választ adjanak Szerbia demokratikus visszalépésére, beleértve a célzott szankciókat.
Az EP kritizálja Ursula von der Leyen biztató kijelentéseit Szerbiáról, és kéri az uniós vezetőket, hogy ne dicsérjék alaptalanul a reformfolyamatot. A csatlakozási tárgyalások csak akkor haladhatnak tovább, ha valódi és mérhető előrelépés történik a jogállamiság, korrupcióellenes küzdelem, média- és igazságszabadság terén.
Az EP támogatja a civil szervezeteket, emberi jogi védőket és független újságírókat, valamint kéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítson pénzügyi és jogi védelmet számukra. Elítéli a civil szervezetek és aktivisták elleni zaklatást, megfélemlítést és adminisztratív nyomást. Aggodalommal figyelik, hogy a kormány tárgyalásokat folytat a United Media cég meggyengítéséről, ami a médiapluralizmus elleni újabb támadás.
Az EP elítéli a külföldi (orosz) beavatkozást a szerb tüntetésekbe Kéri a biztonságos hazatérést azoknak, akik politikai üldözés miatt hagyták el az országot. Felhívja a figyelmet a súlyos korrupciós kockázatokra az EXPO 2027 előkészületeiben, és kéri a résztvevő országokat, hogy ezt vegyék figyelembe.
Az Európai Parlament tervezett határozata kemény hangú elmarasztalás Szerbia jelenlegi kormányával szemben. A dokumentum szerint az országban rendszerszintű a politikai elnyomás, a rendőri brutalitás és a jogállamiság leépítése, amit a legmagasabb állami szinten is támogatnak. Az EP szankciókat, vizsgálatokat és reformokat sürget, valamint a civil társadalom és a diákmozgalmak melletti egyértelmű szolidaritást fejez ki.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

