A szerbiai tüntetések a tragédia évfordulója kapcsán kerültek be a világsajtóba, ezzel kezdjük lapszemlénket. Az USA időközi választásain – különösen a legfontosabbakon – rendre az ellenzéki demokraták győztek, de bajban az amerikai demokrácia. Zajlik a vita az EU bővítési folyamatáról, a közelgő COP30 klímaváltozási világkonferencia pedig hasonlóan eredménytelen vitákat csihol. A 2023 áprilisában Szudánban kitört polgárháború a hadsereg és az RSF [Rapid Support Forces, azaz Gyorsreagálású Támogató Erők, akiket »Lovagló ördögöknek« is neveznek] között, ahol műholdfelvételek tömegsírokat mutatnak Al-Fashir közelében, miután az RSF milícia elfoglalta a nagyvárost. – Átlapoztuk a világsajtót Stockholmtól Sydneyig és New Yorktól Tokióig.
Tüntetések Szerbiában
A belgrádi Danas című baloldali napilap bírálja a belgrádi kormányt:
„Egy olyan időszakban, amikor a polgárok nap mint nap korrupciós botrányokkal, politikai manipulációval és a közbeszerzések átláthatóságának hiányával szembesülnek, a szkepticizmus ösztönössé vált. Ez azonban elhomályosítja a tragédia valódi okait – nevezetesen a politikailag befolyásolt pályázatokat, a tervezési hibákat és azt a politikai kultúrát, amely a gyorsított eljárásokat és a beiktatási ünnepségeket helyezi előtérbe a polgárok hosszú távú biztonsága helyett. Ez valószínűleg az egyszerű igazság, de annál nyugtalanítóbb emiatt: a tragédia nem titkos tervek, hanem egy rendszerszintű alkalmatlanság eredménye.”
A koppenhágai Politiken című liberális napilap így magyarázza a helyzetet:
„A tüntetők az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlását a korrupció következményének tekintik, amely nemcsak az építőipart, hanem az egész szerb államapparátust is áthatja. Aleksandar Vučić elnököt szisztematikus korrupcióval, választási csalással és a politikai ellenfelek elnyomásával vádolják. Az újvidéki vasútállomás felújítását a szerb kormány presztízsprojektnek szánta, a nagysebességű vonatokkal és növekvő utasforgalommal rendelkező jövő szimbólumának. Ehelyett az állomás az ország politikai problémáinak szimbólumává vált – és nagy a felháborodás, hogy senkit sem vontak felelősségre az összeomlásért.”
16 élet, hatalmas tömeg, 16 perc néma csend, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap, többek között a Szabad Magyar Szóra is hivatkozva:
„Október 31-én Újvidék utcáit menetelők töltötték meg, hogy igazságot követeljenek az egy éve a városi pályaudvarnál történt tragédia áldozatainak. Este a Limani park zúgott a Vučić-rezsim ellen lázadó diákok jelszavától, a Pumpaj! kiáltástól, másnap, november 1-jén pedig hatalmas tömeg emlékezett meg virágokkal és 16 perc csenddel a tragédiában elhunytakról, minden egyes perccel egy-egy életért, amely odaveszett.”
Az EU bővítési folyamata
Az Európai Bizottság igazolta, hogy Montenegró, Albánia, Moldova és Ukrajna halad a csatlakozás felé vezető úton. A bécsi Die Presse című kereszténydemokrata konzervatív napilap ezt írja erről:
„A polgárok egyértelmű többsége gyakorlatilag minden EU-tagállamban a bővítés ellen van. Csak akkor győzhetik meg őket, ha eloszlatják a megbénult Uniótól való félelmeiket. Ezért az EU-nak a lehető leghamarabb világossá kell tennie, hogy az új tagok kezdetben nem élveznek teljes jogokat. Természetesen részt vesznek majd minden politikai folyamatban, beleértve és különösen a mezőgazdasági és a kohéziós politikát. De vétójoguk nem lesz a Tanácsban. Ezt ki kell érdemelniük.”
A ljubljanai Dnevnik című közép-baloldali naplap megkérdőjelezi, hogy valójában mekkora lesz az EU-ba felvett országok csoportja:
„Ukrajna és Moldova magyar vétóval néz szembe, ami jelenleg megnehezíti annak elképzelhetőségét, hogy ez a két állam elsőként csatlakozzon az EU-hoz. Észak-Macedóniát pedig Bulgária blokkolja. Az EU-nak meg kell oldania azt a kérdést, hogy hogyan kíván életképes maradni az új tagokkal a saját reformfolyamatán keresztül. Az európai közvéleményt, amely szkeptikus a bővítéssel szemben, pedig meg kell győzni arról, hogy az új tagok az Unió erősítését jelentik, és nem pedig fenyegetést.”
A brüsszeli de Standaard című, tradicionálisan kereszténydemokrata flamand napilap figyelmeztet:
„A tagállamok egyre inkább élnek vétójogukkal. Mi a helyzet, ha 29-en vagy még többen lesznek? Úgy tűnik, az egyhangú szavazás szabályának eltörlése a módja annak, hogy megakadályozzuk az EU elhalását. De ebbe mind a 27 jelenlegi tagállamnak bele kellene egyeznie – ami soha nem fog megtörténni. És hogyan védheti meg magát az EU, ha előbb-utóbb egy oroszbarát oligarcha kerül hatalomra Moldovában, vagy egy korrupt miniszterelnök kerül fölénybe Montenegróban?”
Bajban az amerikai demokrácia
A New York Times az amerikai demokrácia helyzetével foglalkozik:
„Az Egyesült Államok ma nem egy autokratikus ország. Még mindig nagyrészt szabad sajtóval és független igazságszolgáltatással rendelkezik, és nemrégiben több millió amerikai vett részt a »Nem kell Király« tüntetéseken. Az ország azonban antidemokratikus útra lépett, és sok amerikai – köztük hatalmi pozícióban lévők is – túl lassan reagál a fenyegetésre.”
A tokiói Mainichi Shimbun című közép-baloldali, liberális napilap bírálja az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának azon politikáját, amely megtiltja a sajtónak, hogy a minisztérium által jóvá nem hagyott információkat tegyen közzé:
„Ez a megközelítés veszélyt jelent a sajtószabadságra. Érthető, hogy a legtöbb médiaorgánum tiltakozásul megtagadja a politika betartását. A dokumentum aláíróinak nagy része jobboldali online média, amely támogatja a Trump-adminisztrációt. A média nem jelent biztonsági fenyegetést, még akkor sem, ha az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma ezt másképp látja. A média támogatja a demokráciát és az államok védelmezőjeként működik, megakadályozva, hogy letérjenek az útról. A média ezen funkciója soha nem volt fontosabb, mint ma.”
Választások Amerikában
A Washington Post című közép-liberális napilap így értékeli a történteket:
„Nem szokatlan, hogy egy hivatalban lévő elnök ilyen kudarcot szenvedjen el, de a republikánus szavazatveszteség mértéke figyelemre méltó. A legtöbb szavazó a szavazás utáni közvélemény-kutatásokban azt jelezte, hogy üzenetet akar küldeni Trump elnöknek a szavazatával. A választási eredmények arra utalnak, hogy Trump túl messzire ment a bevándorlás kérdésében. Egy ponton azt ígérte, hogy az erőszakos bűnözők kitoloncolására fog összpontosítani, ehelyett azonban a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) dajkákat és kertészeket tartóztat le. Az ICE maszkos tisztjeiről készült videók, amelyeken brutálisan bántalmaznak nőket és gyermekeket, elidegenítettek sok spanyol ajkú és független szavazót.”
A New York-i USA Today című országos napilap szintén Trumpot hibáztatja a választási eredményekért:
„Ezek a választások rávilágítanak arra az egyszerű tényre, hogy januártól, második ciklusának kezdete óta Trump mindent megtett, hogy feldühítse az amerikaiakat. Miután az első nap megígérte, hogy csökkenti az élelmiszerárakat és az inflációt, ezek emelkednek. Az egészségbiztosítási díjak az egekbe szöknek, és most az élelmiszersegélyek is bizonytalan helyzetben vannak, mert a Trump-adminisztráció késlelteti a program finanszírozását, amivel több millió amerikait kísért az éhezés veszélye. A republikánusok adócsökkentéseket hajtottak végre a milliárdosok számára, miközben csökkentették a Medicaidet és nyomást gyakoroltak a vidéki kórházakra. Ezeknek a politikai álláspontoknak egyike sem javította az átlagamerikai életét.”
Trump kudarca, kommentálja a barcelonai La Vanguardia című közép-liberális, monarchista spanyol-katalán napilap a demokrata jelöltek amerikai választási sikereit:
„Az amerikai kommentátorok nagyrészt egyetértenek abban, hogy Donald Trump jelentősen jobban teljesít jelöltként, mint elnökként. Szónokként és agitátorként tudja, hogyan nyűgözze le a közönségét – így nyerte meg a 2016-os és a 2024-es választásokat. De amikor 2020-ban Joe Biden ellen indult, hivatali ideje alatti elnöki eredményei felülmúlták akkori kampányígéreteit. És ez vereséghez vezetett. Az amerikai állami és helyhatósági választások jelentették Trump első próbatételét az egy évvel ezelőtti választási győzelme óta. Az eredmény egyértelműen kudarc a jelöltjei számára. A demokrata Zohran Mamdani, aki megnyerte a New York-i polgármester-választást, kevés vagy semmi közös vonása nincs a mérsékelt Abigail Spanbergerrel, aki megnyerte a kormányzóválasztást Virginiában. A demokratáknak tanácsos lenne ezeket az eredményeket nem pártjuk fellendüléseként, hanem inkább Trump vereségeként értelmezni. Katonák az utcákon, erőszakos razziák a bevándorlók ellen, a gazdaságot károsító önkényes vámok és utalások arra, hogy a törvényesen megengedettnél tovább akarnak hatalmon maradni, vagy akár a Fehér Ház egy részét le akarják bontani. Egy bálterem építése csak egy a sok ellentmondásos döntés közül, amelyeket Trump hozott hivatalba lépésének első évében. […] Egy dolog fellendíteni a gazdaságot és csökkenteni az inflációt, de egészen más úgy viselkedni a Fehér Házban, mint az ókori Róma császára. […] A választók nem fognak mindent eltűrni.”
Szudánban folytatódik a polgárháború
Az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap így mutatja be a helyzetet:
„Szudánnal kapcsolatban a nemzetközi közösséget látszólag érdektelenség és apátia ragadta magával. A háború, amely már két és fél éve tart, több mint 12 millió embert kényszerített lakóhelyének elhagyására és a világ legnagyobb humanitárius válságához vezetett, egyszerűen nem szerepel a napirend élén. A figyelem elsősorban a gázai és ukrajnai háborúkra összpontosul – ahol közvetlen nemzeti érdekek forognak kockán.”
A londoni The Guardian című független napilap ezt írja:
„Az RSF milícia fegyverarzenálját és így az Al-Fashirban és a darfúri régióban bekövetkezett katasztrófát az Egyesült Arab Emírségek finanszírozzák. Régóta fennálló szövetségesként az Emírségek támogatták az RSF-et, ezáltal meghosszabbítva a szudáni háború időtartamát és intenzitását. A túlnyomórészt bizonyítékok ellenére az Emírségek továbbra is tagadják szerepüket. Szudánban gyakran »elfeledett háborúként« emlegetik, de a valóságban tolerálják és figyelmen kívül hagyják. Mert a szudáni borzalmakkal való szembenézés a regionális és globális politika mélységeibe való betekintést jelenti.”
Az ugyancsak londoni The Independent című liberális digitális napilap is az idegen érdekeket hibáztatja:
„Az amúgy is szörnyű helyzet súlyosbodásának oka a külföldi beavatkozás mértéke – beleértve néhány olyan állam beavatkozását is, amelyek hivatalosan támogatják a békét Szudánban – köztük az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország, Törökország és Irán, valamint a jemeni hadviselő felek. Ez a beavatkozás a legmodernebb katonai technológia, például a drónok, valamint a középkori emberi kegyetlenségi technikák alkalmazásához vezetett Szudánban, a világ egyik legszegényebb országában.”
„A darfúri régióban zajló népirtás szörnyű méreteket öltött” – jegyzi meg a brüsszeli de Standaard című tradicionálisan keresztény-demokrata flamand napilap és így folytatja:
„Ez nemcsak a múlt hét óta ismert, hanem több mint egy éve. Számtalan szemtanú beszámolója és műholdfelvételek bizonyítják, hogy a Gyorsreagálású Támogató Erők lázadói etnikai tisztogatást folytatnak. De semmit sem tettek e gyilkos csapatok megállítására, még al-Fashir bukása után sem. Ennek egyik fő oka az ENSZ Biztonsági Tanácsában jelenleg fennálló patthelyzet, amely megakadályozza a gyors beavatkozást vagy akár a hatékony humanitárius segítségnyújtást.”
A Luxemburger Wort című keresztény gyökérrel rendelkező liberális napilap úgy véli, hogy négy állam nyomása kulcsfontosságú lenne a kérdésben:
„Ezek Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek (az RSF szövetségeseként), Egyiptom (a szudáni hadsereg szövetségeseként) és az USA. Az amerikaiak lényegesen nagyobb súllyal bírnak, mint az európaiak. Az USA és az EU együttesen sokat érhetne el a szankciókkal, mivel különösen az aranykereskedelem fontos bevételi forrás a hadviselő felek számára. Kétséges azonban, hogy a Trump alatti Fehér Ház és az Ukrajnára és a Közel-Keletre összpontosító EU mennyit tud majd elérni.”
Klimakonferencia Braziliában
A sanghaji Jiefang Ribao című kínai állami napilap a következőképpen tekint a közelgő klímakonferenciára, amelyre a brazíliai Belémben kerül sor:
„Tíz évvel a párizsi klímaegyezmény után a globális együttműködés a klímavédelem terén fordulóponthoz érkezett. Ideje áttérni a koncepciós konszenzusról a konkrét megvalósításra. Az a tény, hogy a konferencia idén a világ zöld tüdejében zajlik, reményt ad arra, hogy a klímavédelmi intézkedések új lendületet kaphatnak, amelyek a közelmúltban világszerte elakadtak.”
„A remény hal meg utoljára” – írja a Santa Domingo-i El Caribe című demokratikus napilap, majd így folytatja:
„Mert a valóság az, hogy egyik klímacsúcsról a másikra vándorolunk anélkül, hogy bármilyen előrelépést tennénk. Ennek a fő oka az, hogy a magasztos szavakat nem követik tettek és a helyzet valójában romlik. A legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátással rendelkező országok ígéretet tesznek a kibocsátás csökkentésére, de ezt nem hajtják végre. Végül Brazília arról számolt be, hogy kevesebb mint 60 állam- és kormányfő erősítette meg részvételét a klímacsúcson, ami az érdeklődés hiányát mutatja.”
A Rio de Janeiro-i O Globo című konzervatív napilap a házigazda országot vázolja fel:
„Brazíliában nincs tervhiány a teendőkkel kapcsolatban, hanem inkább az ehhez szükséges pénz hiányzik – és politikai akarat sincs. Az olajfúrás itt is folytatódik, annak ellenére, hogy létezik egy stratégiai terv az erdőirtás ellen. Brazíliának a belémi csúcstalálkozó révén lehetősége van betölteni az USA és más nagyhatalmak által hagyott űrt. De ugyanez vonatkozik Brazíliára is: amit majd Belémben eldöntenek, azt Brazíliában is végre kell hajtani, és útközben olyan akadályokra kell számítani, amelyeket Marina Silva környezetvédelmi miniszter egyedül nem tud leküzdeni.”
A Tallinn-i Postimees című jobboldali, konzervatív-liberális, hetente ötször megjelenő napilap hozzáteszi:
„Több szkeptikus volt, mint korábban, ami az egész folyamatot megnehezítette. Az EU-tagok körében kézzelfogható volt a félelem, hogy gazdaságuk a globális versenyben szenvedni fog. Lengyelország és Lettország az ukrajnai háborúra, Németország és Franciaország a kereskedelmi háborúkra gyakorolt hatásra mutatott rá, míg mások a szén-dioxid-kibocsátási egységeket zöldre festésnek minősítették, vagy a magas energiaárak és a gyakran változó szabályozások miatt panaszkodtak. Az éghajlat-politika így egyre inkább olyan luxuscikké válik, amelyet csak a virágzó gazdasággal rendelkezők engedhetnek meg maguknak. Észtország és más országok számára pedig a biztonság jelenleg sürgetőbb kérdés, mint az éghajlat néhány évtized múlva. Ezt Brüsszelben is figyelembe kellene venni.”
A Sydney-i The Australian című közép-jobboldali napilap szkeptikus a klímasemlegesség céljával kapcsolatban:
„A választók rájönnek, hogy a klímahisztéria élősködő zöld vallássá vált. Ausztrália jelenleg milliárdokat költ a megújuló energia támogatására, hogy fellendítse annak használatát; támogatjuk a fogyasztókat az áramkimaradások elkerülése érdekében; támogatjuk a széntüzelésű erőműveket az áramellátás fenntartása érdekében; és támogatjuk a korábban nyereséges iparágakat és vállalatokat, amelyek már nem engedhetik meg maguknak, hogy Ausztráliában termeljenek. Ha a kormány feladja a klímasemlegesség célját, akkor jobb, ha ezt inkább előbb teszi, mint később.”
Különböző országok képviselői gyűlnek össze Brazíliában az ENSZ klímaváltozási konferenciájára. A dublini Irish Independent című közép-jobboldali napilap így ír róla:
„Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az ENSZ klímaegyezményéből, de más országok sem tartották be, vagy megszegték ezzel kapcsolatos ígéreteiket. Mindazonáltal helytelen lenne az ENSZ klímaváltozási konferenciáját puszta színjátékként lejáratni. Hiszen lehetőséget kínál arra, hogy magasabb mércét állítsunk fel és elismerjük közös felelősségünket. A fejlődő országok – amelyek a legkisebb mértékben okozták a klímaváltozás katasztrofális következményeit, de a legtöbbet szenvednek tőle – szorosan fogják figyelemmel kísérni a fejleményeket. A fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetése már nem alku tárgya. A világnak most kell cselekednie.”
Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
