Legalább két szempontból jeles nap a mai – és ezt a kettőt éppen mi, volt-jugoszláviai magyarok tudjuk legjobban összekötni. Mi, akiknek „semmi közünk vagy jogunk semmihez”; mi, akik közül csak azok „boldogulnak”, akik Észak és Dél felé egyaránt hajbókolnak – megélhetésileg és a politikai dicsőség hiú hajszolásában –, miközben Észak meg Dél nevében perlekednek a Nyugattal és buzgón hallgatnak a Kelet zsarnokságáról, ami őket is „feljogosítja” hasonló viselkedésre. Pedig ahogy Orbán Viktor vallotta vala – természetesen még ellenzékben, még az ő nagy putyini megvilágosodása és kultikus Trump-rajongása meg méregdrága amerikai védőpajzsa előtt:
„Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki” (Orbán Viktor, a Fidesz 19-ik születésnapján mondott záróbeszédében, 2007. március 30-án)
Mindezt gyorsan elfelejtette (de mi nem!), mihelyt az összhatalom birtokában felülről irányíthatta a demokráciának csúfolt birkanyírást. Hát épp ezért mi, szabad emberek, ne felejtsünk!
Harminc évvel ezelőtt, 1995. november 21-én – drámai előzmények után és kritikus pillanatok alatt – született meg a megegyezés az ohiói Dayton város légi támaszpontján, amivel lezárult a huszadik század utolsó véres európai háborúja, a boszniai népirtás.
Bill Clinton amerikai elnök (háttal ül) munkatársai körében megbeszéli a daytoni megállapodás bejelentéséről szóló beszédét. Balról az első Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes, akinek a házában a koncepció megszületett, a második pedig Al Gore alelnök. Jobbról a második Anthony Lake nemzetbiztonsági tanácsadó, aki Talbott-tal együtt dolgozta ki a béketárgyalás amerikai platformját. Richard Holbrooke, aki az egészet letárgyalta, aznap is Daytonban tartózkodott. (Fotó: Fehér Ház sajtószolgálata)
A Richard Holbrooke külügyminiszter-helyettes vezényletével, amerikai–európai–orosz hármas elnökség alatt lefolytatott béketárgyalás a huszadik század utolsó évtizedének legnagyobb amerikai diplomáciai sikere volt. Bill Clinton merész húzásával (a következő évben újraválasztásra készülődött, amit alaposan megnehezített volna egy daytoni kudarc) és külügyi csapatának bölcs elképzelése alapján összehozott boszniai béke ma is érvényben van, annak ellenére, hogy az egyezséggel legtöbbet nyerő szerb entitás (amit részben háborús bűnösük és más bűnözők vezetnek), a mai napig belgrádi, moszkvai és budapesti(!) segédlettel annak aláásásán buzgólkodik.
Egyetlen magyar és volt-jugoszláviai újságíróként lehettem ott Daytonban a tárgyalások kezdetén és végén is. Egyszerre dolgoztam három nyelven az akkor még vállalható vajdasági magyar napilapnak, a Duna Televíziónak és a Szabad Európa délszláv (meg angol) szerkesztőségének – aminek az volt a következménye, hogy az egyik telefonról a másik faxra rohanva talán egyik sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Az aláírási ünnepség alatt, miután Alija Izetbegović boszniai, Slobodan Milošević szerb és Franjo Tudjman horvát elnök is aláírta a megállapodást (az ünnepélyes békekötésre december 13-án Párizsban került sor a támogató államok vezetőinek jelenlétében), ki kellett rohannom a teremből, miközben véletlenül lelöktem egy világhírű újságírónő ölében felelőtlenül billegő laptopot, aki emiatt bírósággal fenyegetett – mert neki nem sikerült elsőként jelentkeznie… De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy mindhárom médium közönsége elsőként és hiteles forrásból értesülhetett a fejleményekről.
Slobodan Milošević (balról a harmadik), Alija Izetbegović (b-4) čs Franjo Tudjman (b-5) újságírók előtt aláírja a daytoni békeegyezmény előzetes okmányait. Dayton, Ohio, USA, 1995. november 21.
A Magyar Szónak természetesen nem volt pénze az utamra, a Duna nem is akart volna anyagiakat áldozni a daytoni tartózkodásra, így a Szabad Európa nevében és támogatásával tudtam mégis mindhárom szerkesztőségnek dolgozni.
És itt érkezünk meg a mai nap másik jeles – noha sokkal kevésbé dicsőséges – lényegéhez. A mai nappal ugyanis megszűnik a Szabad Európa Rádió magyar honlapjának működése, miután a két kvázidiktátor egymást támogatva úgy döntött, hogy „megvédik egymás szuverenitását”. A magyar állampropaganda elhallgatja mindazt a botrányos kormányzást, ami Washingtonban január óta folyik. (Tegnap például azt írta Trump saját közösségi hálóján, hogy halálbüntetés jár azoknak a megválasztott ellenzéki képviselőknek és szenátoroknak, akik illegális parancsok alkotmányosan kötelező elutasítására buzdítják a fegyveres erők tagjait…). Trump egyik többszörösen megbukott, épp ezért a globális amerikai média szétverésére kinevezett szépség-csatlósa pedig kijelentette, hogy Washington „az Orbán-kormányt szövetségesének tekinti, a Szabad Európa működését pedig a magyar kormány meggyengítésére szolgáló eszköznek tartja”. A magyar nép hiteles tájékoztatása viszont őket végképp nem érdekli, sőt!
Nos, a SZER magyar adása egyszer már megszűnt, méghozzá 1993 végén, amikor a Clinton-kormányzat úgy ítélte meg, hogy Magyarországon már létrejött a szabad média. Miután azonban az Orbán-hatalom visszatérésével egyre inkább lehetetlenné vált annak normális működése, Washingtonban úgy döntöttek, hogy újraindítják azt, ezúttal modernebb formában.
A volt Jugoszlávia térségében soha nem is működött korábban a SZER, mert az ottani média jóval szabadabb volt a magyarnál meg más kelet-európai csatlósénál. Akkor hozták létre, amikor a magyar megszűnt, hogy megpróbálják hitelesen tájékoztatni a délszláv népeket a boszniai háborúról. Az első szerkesztőség összeállítására éppen az Újvidéki TV egykori külpolitikusát, Bódis Gábort kérték fel, aki korábban már a magyar SZER-adásban bizonyított.
Negyed évszázaddal később, pontosan a COVID-járvány kezdetén, 2020 tavaszán kaptam a felkérést a Szabad Európa akkori főszerkesztőjétől és a felettes szerv alelnök-vezérigazgatójától, a szarajevói Nenad Pejićtől, hogy dolgozzam ki a megújuló magyar program koncepcióját. Az, hogy most nem nekem kellett bejelentenem a bezárást, annak köszönhető, hogy amikor az első Trump-kormányzat megismerte Pejić terveit, őt nyugdíjba küldte és egy hajbókoló utódot nevezett ki helyette – aki már nem kért tőlem semmit. (Utólag is köszönöm ezt neki!)
Egyelőre megint az önkényurak untoleranciája irányítja a világot és a médiát. Hogy meddig, az a tisztességes embereken múlik, vagyis azon, hogy fel merik-e emelni szavukat a korlátlan korrupció és a szándékos népbutítás ellen.
Reménykedjünk… Nőjön ki az emberek szívéből, hogy ne viseljék el többé az önkényurakat! Valósuljon meg a 2007-es orbáni gondolat!
Lakat a Szabad Európa magyar szerkesztőségére. A háttérben a SZER első földi adóállomása (Montázs: Wikipedia, Pixabay, SZER)
