„A mai napon feljelentést teszünk rágalmazás minősített esete miatt, illetve elindítjuk a Fidesz által mesterséges intelligenciával készített és a propagandában megjelentetett hazugságok miatt a sajtó-helyreigazítási eljárásokat” – írta a Telex megkeresésére a Tisza Párt, miután a portál arról érdeklődött, hogy mit szólnak az Orbán Viktor Facebook-oldalán megjelent, „a Tisza Párt 600 oldalas, 1300 milliárd forintos megszorító csomagjáról” szóló posztokhoz.

„A bíróságok már Orbánék augusztusi adóemeléses meséjéről is kimondták, hogy azokhoz semmi köze a Tisza Pártnak. Ezekről is ki fogják. Annyit javasolunk Orbán Viktornak, hogy legközelebb, ha a sameszai mesterséges intelligenciával összetákolt hazugságokkal akarják lejáratni a TISZA Pártot, akkor legalább az erre utaló jeleket tüntessék el, mielőtt megjelentetik azt Mészáros Lőrinc lapjában, az Indexen” – áll válaszukban.

Magyar Péterék szerint számtalan helyen arra sem figyeltek a hamisítók, hogy kivegyék a mesterséges intelligenciának adott utasításokat, vagy hogy ne lehessen „első olvasásra látni a tördelésből, a nyilakból és a hamisított dokumentumokban hagyott utasításokból, hogy kinek a megrendelésére készült a zagyvaság halmaz”, és arra, hogy legalább „ne azt írassa bele Orbán Viktor, amit ő vezetett be: áfaemelés, ebadó, minimálbér adómentességének az eltörlése” – írta a Tisza Párt.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője korábban bejelentette, hogy átfogó kampányt indítanak „a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról”.

Fotó: Facebook


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!