Az előzetesen meghirdetett következő nagy diáktüntetés napján, december 28-án az egyetemisták egész Szerbia-szerte aláírásgyűjtésbe kezdenek a rendkívüli parlamenti választások kiírásáért.

Az N1 értesülései szerint a hallgatói körökben már megtartották az önkéntesek képzését, valamint a terepmunkára felkészítő tréningeket is, hogy amennyiben kiírják a választásokat, a szerveződő aktivistahálózat gyorsan és hatékonyan kapcsolódhasson be a kampányba.

„Elkészítettük az önkéntesek és a terepi kampányok képzési programját, amelyet minél több embernek szeretnénk átadni, hogy készen álljunk bejárni egész Szerbiát, amikor kiírják a választásokat” – mondták a diákok az N1-nek.

Mint magyarázták, ezzel a kezdeményezéssel három üzenetet kívánnak közvetíteni: hogy a hallgatói mozgalomnak ereje és szervezettsége van, hogy konkrét támogatást nyújtanak azoknak, akik eddig is küzdöttek, valamint hogy minél több embert szeretnének mozgósítani.

A hallgatói mozgalomban azt is hangsúlyozzák, hogy ez az akció egyben a terepi hálózatuk próbájaként is szolgál: képesek-e logisztikailag összetett feladatok végrehajtására, és képesek-e felkészülten várni a választásokat.

Hozzáteszik, szeretnének segíteni azoknak a polgároknak, akik korábban aktívan részt vettek a tiltakozásokban, de azokat is szeretnék megszólítani, akik eddig passzívak voltak. Az aláírásgyűjtést – mint fogalmaztak – „a választások felé vezető első lépésnek” tekintik.

Az egyetemisták a kezdeményezés után újabb akciókat is bejelentettek, hogy – mint mondják – minél több embert bevonjanak a mozgalom tevékenységeibe.

Illusztráció (Fotó: 021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!