Reálisan jövő év májusában vagy decemberében lehetnének választások, de valószínűbb, hogy 2026 végén, az illetékes intézmények meg majd időben eldöntik, hogy egyszerre tartsanak-e parlamenti és elnökválasztást – közölte Aleksandar Vučić államfő a Pink tévé műsorában.
„Az ellenfeleim várják ezt a döntést és azért imádkoznak, hogy ne a közeljövőben döntsek róla” – tette hozzá.
Az államfő szerint az ellenzék pontosan tudja, hogy a múlt hétvégi helyhatósági választásokon semmiféle csalás nem történt, mert az ő embereik minden választóhelyen legalább azonos számban jelen voltak, és minden állítás a szavazatvásárlásról gyerekmese.
Arról is beszélt, hogy „minden éjjel a másnapra gondol, arra, hogy elég jó lesz-e, hogy fogja érezni magát, egészséges lesz-e és megtudja-e valósítani minden tervét.”
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

