Csalással gyanúsítja a szerb rendőrség a 30 éves, nigériai származású D. S. C.-t és a 42 éves M. D.-t. Mindkettejüket letartóztatták.

A gyanú szerint idén októberben a TikTok közösségi hálón keresztül vették fel a kapcsolatot a sértettel, Andrew Thomas néven, londoni személyként bemutatkozva, majd a kommunikációt a WhatsApp alkalmazáson folytatták. A sértettet azzal verték át, hogy ajándékcsomagot küldenek számára a megadott címre. Néhány nap múlva egy állítólagos futár értesítette, hogy a csomag megérkezett Szerbiába, és hogy a küldemény feladása és átvétele érdekében – amely állítólag 30.000 dollárt tartalmaz – bizonyos összeget be kell fizetnie.

A sértett ennek eleget is tett, és több különálló tranzakcióban, egy bankban összesen 582.000 dinárt utalt át a gyanúsított M. D. folyószámlájára.

A gyanúsítottakat 48 órára őrizetbe vették, ezt követően pedig bűnvádi feljelentéssel a lazarevaci Alapfokú Ügyészség elé állítják őket.

Alapos a gyanú, hogy a gyanúsítottak az elmúlt hat hónapban több, ugyanezzel a módszerrel elkövetett csalást hajtottak végre, amellyel Szerbia-szerte több állampolgárt károsítottak meg, és jogtalan anyagi haszonra tettek szert, amely meghaladja a 4,6 millió dinárt.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!