Az idén, a fővárosi hatóságok döntése értelmében 59. alkalommal már nem került sor a leghíresebb színházi fesztiválunk, a Bitef megrendezésére, ám decemberben Belgrád mégis otthont ad egy színházi fesztiválnak, amely a ne:Bitef elnevezést viseli.

Mivel idén elmarad a Bitef, a legnagyobb és legrégebbi nemzetközi színházi fesztiválunk – intézményes formában legalábbis – egy művészekből és kulturális dolgozókból álló csoport úgy döntött, hogy megszervezi a ne:Bitefet.

A ne:Bitefet december 15. és 18. között rendezik meg Belgrádban több helyszínen „A Bitef ott van, ahol összegyűlünk” szlogennel.

„Hibás és hozzá nem értő döntések sorozata, a költségvetés drasztikus csökkentése, a művészeti igazgatói pozíció megszüntetése, és végül a program nyílt cenzúrája mind azt eredményezte, hogy a Bitef idén ne valósuljon meg. Először a fővárosi hatóságok fosztották a vezetésétől, elszegényítették, majd elhalasztották és átalakították, végül megpróbálták elhallgattatni – mivel a fesztivál csaknem hat évtized után is szabadságszerető, kritikus, hangos és lázadó maradt” – magyarázzák a ne:Bitef szervezői.

Hozzátették, hogy a hallgatás és visszahúzódás helyett határozott választ adtak. Az informális civil csoport, amely művészekből, kulturális dolgozókból áll, a diákmozgalomtól tanult leckére hivatkozik. És ez így szól:

„Az okosabb nem enged, az okosabb szerveződik.”

Illusztráció (Pixabay)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!