„Nem igazán értjük, Pásztor Bálint miért ragaszkodik annyira Bodzsoni Istvánnak a Szerbiai Elektronikus Médiumok Szabályozó Testületének, közismert nevén a REM tanácsába való jelöléséhez. Nincs más megfelelő szakemberük? Olyan nagy szakértő Bodzsoni, hogy megkerülhetetlen? Olyan nagyon lekötelezte őt az eddigi munkásságával, hogy egy ilyen jól honorált állással kell azt meghálálnia? Csak benne bízik meg, hogy biztosan végrehajtja az utasításait?” – teszi fel a kérdéseit a Vajdasági Magyar Plénum.
A szervezet által elküldött szöveg így folytatódik:
„Tévedés ne essék, nem a Magyar Nemzeti Tanács akarja Bodzsonit bejuttatni a REM-be, hanem Pásztor Bálint. Ha a Nemzeti Tanácsnak lenne olyan fontos a dolog, akkor Fremond Árpád, a Tanács elnöke nyilatkozna lépten-nyomon az ügyről, nem pedig a VMSZ elnöke!” – közli a VMP, majd röviden összefoglalja Bozdsoni karrierjét:
„Az Újvidéki Televízió dokumentum- és oktatóműsorainak szerkesztője 1976-tól. Az Újvidéki Televízió dokumentum- és oktatóműsorainak főszerkesztője 1987-től. Az Újvidéki Televízió műsorigazgatója 1988-tól. A joghurtforradalom hullámait meglovagolva került Kovács László addigi műsorigazgató helyére, akit a miloševići antibürokratikus forradalom erői leváltottak. Ugyanazok, akik elsöpörték az akkori tartományi autonomista vezetést, juttatták őt vezető pozícióba. Ám ez nem tartott sokáig, mert két év után, akik felemelték, ejtették is. Ezek után Magyarországon, 1993-ban a Duna TV-nél tűnt fel. Innen gyalázkodva, botrányos körülmények között távozott 2005-ben. 2006 végén ismét Újvidéken tűnt fel, ismét műsorigazgatóként a Televízióban. Ahol erőszakos, autoriter vezetési stílusa miatt hamar számos ellenséget szerzett magának. Ezért a TV Magyar Szerkesztősége több petíciót írt ellene. A legnagyobb botrány az volt, amikor 2008. január 20-án, a szerbiai elnökválasztás első fordulójának éjszakáján, a választási különműsor után bement a magyar szerkesztőségbe, és ezt mondta: „Vigyétek ki innen ezt a fogast a szerkesztőségből, és ide egy fehér lepedőt fogunk kifeszíteni, itt fogom agyonlőni a szófogadatlan újságírókat, hogy szétloccsanjon az agyuk a fehér lepedőn, már akinek van!”
Nos, tessék, ez a híres médiaszakértő, aki a vajdasági magyar érdekekért majd kiáll a REM-ben, aki védelmezni fogja a szakmaiságot, az objektív tájékoztatást, a pártatlanságot, a sajtószabadságot.
Pásztor Bálint nem mondhatja, hogy Bodzsoni ilyen minősíthetetlen viselkedéséről és kijelentéseiről nem tudott, mert mindez elhangzott a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának 2008. májusi ülésén, és akkor ő volt az MNT Intéző Bizottságának elnöke. Közelebbi dátumot is mondunk. A Magyar Szó 2012 nyarán folytatásokban közölte Bodzsoni István öntömjénező, szerecsenmosdató önéletírását „A média elvesztegetett hatalma” cím alatt. Ez váltott ki olyan sajtóvitát, amelyben többen is ráhúzták a vizes lepedőt az önjelölt médiagurura.
Bódis Gábor: A pártlap történelmi kontárságai
Surányi Zoltán: A fehér lepedő
Bodzsoni István: Miért hazudik Surányi és Bódis? …és akik hisznek nekik?
J. Garai Béla: Hazugok és barátaik
Gerold László: Sajtócédulák
Német János: A vajdasági múlt terhe
Reméljük, ennél az önjelölt médiagurunál lesz jobb javaslata a Magyar Nemzeti Tanácsnak és nem fogja körömszakadtáig védeni VMSZ elnökének jelöltjét.”
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

