Az Egyesült Államok ukrajnai különmegbízottja szerint „nagyon közel” állnak egy olyan megállapodáshoz, amely véget vethet az ukrajnai háborúnak. A hvg.hu által idézett Reuters szerint Keith Kellogg úgy fogalmazott: már „az utolsó tíz méteren” járnak, bár éppen ez a legnehezebb szakasz. Két kérdés maradt tisztázatlan: a Donbasz jövője és a Zaporizzsjai atomerőmű helyzete.
Nemrég kiszivárgott amerikai békejavaslatok aggodalmat váltottak ki Kijevben és több európai fővárosban, mivel – kritikusok szerint – engednék Oroszországnak, hogy megtartsa az elfoglalt területek nagy részét, és korlátoznák Ukrajna NATO-közeledését.
A tervezet szerint a Zaporizzsjai atomerőművet – amely jelenleg hideg leállásban van és orosz ellenőrzés alatt működik – az ENSZ atomenergia-ügynökségének felügyelete mellett indítanák újra, az előállított áramot pedig egyenlő arányban osztanák fel Oroszország és Ukrajna között.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közölte: „hosszú és érdemi” telefonbeszélgetést folytatott Steve Witkoff különmegbízottal és Donald Trump vejével, Jared Kushnerrel. A Kreml egy nappal korábban azt mondta: Kushner várhatóan kulcsszerepet játszik majd az egyezség előkészítésében.
Oroszország 2022 februárjában indított inváziót, miután a Donbasz térségében – Donyeckben és Luhanszkban – nyolc évig zajlottak harcok orosz támogatású szeparatisták és ukrán erők között. A háború a második világháború óta a legvéresebb európai fegyveres konfliktus, a hidegháború óta a legélesebb szembenállást idézte elő Oroszország és a Nyugat között.
Illusztráció: Shutterstock
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

