„Primitív alak, radikális, aki a gyűlölet és a félelem propagandájával kormányoz más népekkel szemben – ez Aleksandar Vučić” – ezekkel a szavakkal jellemzik a szerb elnököt a Danasnak nyilatkozók, az alapján, ahogy a Novi Pazarban 2025. december 21-én, vasárnap tartott diáktüntetésre az elnök reagált.
A tüntetés napján ugyanis Aleksandar Vučić újságírói kérdésre azt mondta, hogy a Novi Pazar-i megmozdulás „csupán annyiban volt sikeres, hogy nőtt a pita és a burek eladása”.
„A mai Novi Pazar-i gyűlés turisztikai szempontból volt sikeres. Úgy vélem, (Husein) Memić turisztikai és ifjúsági miniszter elégedett lehet a péküzletekben és burekárusoknál keletkezett többletbevétellel azok miatt, akik kívülről érkeztek” – mondta Vučić.
A megszólalók szerint az elnököt elsősorban a rendszerével szembeni lázadás miatti félelem vezérli, valamint frusztrálja az a tény, hogy kicsúszik a kezéből a hatalomgyakorlás fő eszköze: a szerb nemzetiségű állampolgárok és a „mások” – akár az országon belül, akár a régióban – közötti ellenszenv szítása.
Zoran Lutovac politológus szerint Vučić a Novi-Pazar-i tiltakozás kigúnyolásával sokat elárult önmagáról, az általa betöltött tisztségről, de magáról a tüntetésről is.
„Egyéni szinten megmutatta, hogy primitív, minden társadalmi-pszichológiai gát nélkül, elhanyagolt neveltetéssel és működésképtelen erkölcsi fékekkel. Államfőként pedig ismét bebizonyította, hogy méltatlan a tisztségére, mert nem képes kordában tartani radikális természetét: kizárólagosságát és intoleranciáját a másként gondolkodókkal szemben. Végül pedig újfent megmutatta félelmét a diákmozgalomtól és a mögötte álló társadalmi támogatástól” – fogalmazott Lutovac.
Aleksandar Vučić a pazari megmozdulásra a tőle megszokott módon reagált: megpróbálta lekicsinyelni, kifigurázni és jelentéktelennek beállítani – mondta a Danasnak Dragan Popović történész.
„Természetesen itt Vučić félelméről van szó az állampolgári ellenállással szemben, amely továbbra is tart, és amelyet egyre kevésbé tud leplezni. A tiltakozástól való félelem mellett Vučić egy új jelenségtől is retteg – a szolidaritástól, amely összekapcsolja Szerbiát, és amely tagadja az identitásalapú megosztottság elsődlegességét a politikában. A radikálisok politikája mindig a gyűlöletre és a megosztásra épült. Alapideológiájuk, a szerb nacionalizmus, ellenség nélkül nehezen értelmezhető, és nem különösebben hatékony, ha nem tudják meggyőzni az embereket arról, hogy mások fenyegetik őket – magyarázta a történész.
Milan Turanjanin, a Zöld–Baloldali Front tartományi képviselője úgy fogalmazott a Danasnak, hogy a Novi Pazar-i polgári gyűlés, amely a nemzetek közötti szeretetet és szolidaritást hirdeti, teljes ellentéte annak a „100 az 1-ért” gondolkodásnak, amelyet Vučić több mint harminc éve a szerb parlamentben képviselt.
A Novi Pazar-i tiltakozás kiváltó oka az volt, hogy egy állami döntés következtében több mint 200 hallgató veszítette el hallgatói jogviszonyát a helyi állami egyetemen, mintegy 30 oktató pedig az állását.
Az elnök szerint csak a burekárusok jártak jól a tüntetőkkel (Fotó: SZMSZ)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

