A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) a legerélyesebben elítéli Aleksandar Dikić újságírónak és a KTV Mellébeszélés nélkül (Bez ustručavanja) című műsor főmunkatársának a letartóztatást, és felszólítja a polgárokat, valamint a jogi hatóságok képviselőit, hogy mondjanak nemet az intézmények fasisztizálódásának.

Dikićet szerdán tartóztatta le Újvidéken a Magas Technológiai Bűnözés Elleni Szolgálatának, majd a fővárosba szállították, ahol 48 órás rendőri őrizet alá helyezték. Az intézkedést megelőzte a kormányhoz hű bulvárlapok kampánya, amely Dikićet politikai ellenségként ábrázolta.

Az újságírót azzal vádolják, hogy „erőszakos alkotmányos változtatásra szólított fel”, egy olyan vádponttal, amelyet a rezsim gyakran alkalmazott már hónapokig tartó előzetes letartóztatások indoklására, különösen a diák- és politikai aktivisták esetében Újvidéken.

Az NDNV felszólítja a bíróságokat, hogy alkalmazzák a törvényeket, és vizsgálják ki az emberi jogok megsértését, amelyet a hatalom a jogrendszer eszközeinek visszaélésével követ el.

Az újságírók elleni politikai üldözés, amely a bíróságokon keresztül valósul meg, előrevetíti a tömeges letartóztatásokat mindenki ellen, akit a rezsim „összeesküvőként” azonosít. A szervezet figyelmeztet, hogy a mai újságíró-ellenes fellépés holnap a bírák és ügyészek ellen is irányulhat.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!