Pénteken Szabadkán a Klein House-ban nyílt meg Ricz Géza Expulsio – Kiűzetés című kiállítása.
A tárlatot, ahol a képzőművész legfrissebb alkotásai is megtekinthetők, Gyurkovics Virág, újságíró, publicista nyitotta meg.
Ricz Géza 1980-ban született Szabadkán. Gyermekkorát szülővárosában töltötte. A középiskolát és az egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, jelenleg pedig Ausztriában, Salzburgban él és alkot.
Ricz alkotói munkássága sok szempontból izgalmas, de legfőképp talán azért, mert a stílusa, a témái, a válasz- és kiútkeresése – egyszóval a művészete – organikusan épült fel a tinédzserkorától kezdődően napjainkig.
Ricz Géza művészi karrierje a ‘90-es években a street arttól indult. Mindig is vonzották őt a romos épületek, elhagyatott, posztindusztriális terek. Ez a vonzalma eleinte arra ösztönözte, hogy festékszóróval nyomot hagyjon ezeken a falakon és tereken, később pedig ugyanez a vonzalom alakította ki a hagyományos táblaképfestészetének az esztétikáját is.
Korai munkásságának a képein azokat a kopott külvárosi utcákat, piszkos gyártelepeket és elhagyatott vasúti szerelvényeket láthattuk, amelyek a ‘90-es évek Jugoszláviájában a valóságérzékelésünket meghatározták.
Ricz ugyanakkor olyan alkotó, akinek a saját belső fejlődése a művészetére is kivetül, s mint egy felfedező, időről időre új területre lép.
A családjával Salzburgba való költözését követően egy ideig csak kereste a hangját, mert úgy érezte, hogy az új környezetében az addigi képi világa – amelyet az itthoni közeg inspirált –, már nem lenne hiteles. Véletlen vagy sem, ez a szellemi alkotói válság egybecsengett azzal a művészi felismeréssel, hogy ezen a ponton már meghaladta azt a vizuális kifejezésmódot, amelyet az ember által megsebzett tájképeivel képviselni tudott.
Ekkor jelentek meg az első olyan képei, amelyek a vajdasági magyar identitásunkat képező tényezőket új perspektívából ábrázolják: Gavrilo Princip, Josip Broz Tito és Slobodan Milošević figuráit ismerhettük fel a képein, mint a múltból kísértő, jelenünket is meghatározó alakokat. Ehhez pedig egy olyan új vizuális formát teremtett, amelyből egyszerre szólal meg az egykori utcaművész, a pályakezdő alkotó és az a letisztult egyéniség, akivé idő közben Ricz vált. Művei immár a kollázsból építkeznek, hologramszerű figurákat ábrázolnak monokróm felületeken, amelyeket színes vonalak osztanak geometrikus terekké.
Ezt a vizuális kifejezésmódot több sorozaton keresztül képviselte, és valamennyinél megjelennek azok a társadalmi kérdések, amelyek korunk vívódásaiként őt is megérintették, például az izolált figurák, amelyek ismét csak az ember társadalomban betöltött szerepét kérdőjelezik meg.
Gyurkovics Virág és Ricz Géza a megnyitón, mögöttük Ricz legfrissebb alkotásaval (Fotó: Tómó Margaréta)
Ricz most ismét mérföldkőhöz érkezett. Ennek a kiállításnak az érdekessége, hogy egyszerre láthatjuk az előző korszakának egyik utolsó, Individuum című sorozatát, valamint azt az új irányt, amely felé művészi felfedezésének hullámai éppen most sodorják őt.
Legújabb munkái az elmúlt két hónapban születtek, és azokat a kérdéseket láthatjuk tükröződni bennük, amelyek – immár a vajdasági magyar identitástól elmozdulva az egyetemes emberi identitás felé – a ma emberének helyét keresik a világban.
Azt, hogy mi mindent foglal magába ez az új korszak, ami jelenleg foglalkoztatja őt, a legjobban maga a művész tudja megfogalmazni, ezért most engedjétek meg, hogy felolvassam azt a koncepciót, amelyet Ricz Géza az Expulsió – Kiűzetés című sorozatához írt, és amely már előrevetíti azt, hogy milyen irányú munkákra számíthatunk tőle az elkövetkezőkben:
“Az Expulsio a kiűzetés mai tapasztalatát vizsgálja – azt az állapotot, amelyben a világ, amelyet ismerni véltünk megszűnik körülöttünk.
A teológiai metafora itt olyan radikális elmozdulásra utal, amelyben a világ a maga régi koordinátarendszeréből kicsúszva új, még ismeretlen architektúrák felé tart.
Az általunk ismert nyugati világ második világháború utáni paradicsomi aranykora véget ért. A digitális tér, az algoritmikus uralom és az MI már nemcsak új eszközöket kínálnak, hanem átalakítják a társadalmi-szociális működés mélyebb rétegeit is. A néhány éve még megbonthatatlannak tűnő kulturális szabályok és társadalmi gátak szétszakadnak, a politikai közbeszédben megjelenő arrogancia mindennapossá válik, a diskurzus megszűnik. Hibrid és kiberháborúk zajlanak, milliók menekülnek, a múltnak hitt hidegháborús szorongás és az atomfenyegetés ismét a jelen tapasztalatához tartozik. A valóság és a hamisított valóság határai elmosódnak, miközben a klímaváltozás árnyéka egyre sűrűbb. Bár a rendelkezésre álló kommunikációs lehetőségek soha nem látott lehetőséget kínálnak mégsem értjük egymást, az emberi kapcsolatok elsorvadnak és a magány dominál.
A jövő alakulása talán kiszámíthatatlanabb, mint amivel fiatal generációknak valaha szembesülniük kellet.
Ebben a helyzetben az Expulsio átmeneti teret jelöl ki: olyan tájat, amely sötét, de nem üres. Feszült zóna: az átalakulás előtti csend, a széthullott struktúrák és a még megformálatlan lehetőségek keveréke. A régi világ már nem elérhető az új pedig még nem állt össze.
Ez a senkiföldje-féle állapot Ricznél nem passzív várakozás, hanem egyfajta figyelmi tér, ahol a bizonytalanság belső tájakként ölt formát.
A konzisztens elemekből épülő, kollázsszerű alkotások alapvető szerkezete geometrikus és síkszerű de néhol kilépnek a kétdimenziós térből, mintha maguk is kísérleteznének azzal, hogyan lehet új formát találni egy világ számára, amely már nem írható le a régi koordinátákkal. A fekete, elmosódó szürkék, hideg kékek és lilák uralják ezt a képi teret és magányos emberi alakok jelennek meg az átalakuló struktúrák takarásában.
Bacon gondolata alapján: a sötétség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érzékeljük a világosság ragyogását. A kiállítás anyaga ezt a felismerést tükrözi: a sötét nem csak a hiány tere, hanem az a közeg, amelyben az új fény, ha megszületik, láthatóvá tud válni.
Az Expulsio lehetőséget kínál, hogy a riczi tájakban bojongva, ebben az átmeneti zónában felismerjük saját helyzetünket: egyszerre vagyunk kiűzöttek és tanúi egy korszak végének és az új világ kibontakozásának.
Szerző: A megnyitón elhangzott szöveg, Gyurkovics Virág és Ricz Géza
