Az egyetemisták ma egész Szerbiában aláírásgyűjtési akciót szerveznek az előrehozott választások kiírását követelő kezdeményezés támogatására, „Írd ki a győzelmet” elnevezéssel. A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint az aláírásgyűjtés 113 településen, 491 standnál zajlik, és eddig országszerte jelentős az állampolgárok részvétele.

A hallgatókat rektorok, orvosok, színészek, ügyészek, sportolók is támogatták aláírásukkal.

Žarko Trebješanin pszichológus ma a FoNet hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az „Írd ki a győzelmet” nevű akció hozzájárulhat ahhoz, hogy a polgárok aktívabbá váljanak és motiváltabbak legyenek a választások iránt, amelyek – véleménye szerint – elkerülhetetlenül bekövetkeznek, az összegyűjtött aláírások pedig megmutatják a valódi közhangulatot Szerbiában.

„Ez valóban nagyon jó ötlet. Egy teljesen békés, demokratikus, erőszakmentes módon mérik fel a közvéleményt, és azonnal eredményeket kapunk. Láthatóvá válik, milyen a polgárok hangulata. Biztos vagyok benne, hogy nagy lesz a részvétel, és ennél jobb indikátor nem is létezik arra, hogy valóban szükség van a választások kiírására” – mondta Trebješanin.

Zoran Gavrilović szociológus illetve a Társadalomkutatási Iroda igazgatója pedig úgy nyilatkozott, a mai nap után Vučić bánni fogja, hogy nem írta ki korábban a választásokat.

„A mai aláírásgyűjtési akcióval a diákok infrastruktúrát építenek a jövőbeli választásokhoz, és e nap után Aleksandar Vučić bánni fogja, hogy nem írta ki korábban a választásokat – jelentette ki Zoran Gavrilović, és az N1 televízió vendégeként elmondta, hogy egy komoly választási szereplő kialakulásának lehetünk tanúi, mivel a diákok 12–13 év után Aleksandar Vučić legkomolyabb kihívóivá váltak.

„Először is, a diákok előbb felépítették a támogatottságukat. Most pedig infrastruktúrát hoznak létre annak érdekében, hogy ez a támogatottság szavazatokban is megjelenjen. Mert hiába van népszerűséged, ha nincs terepi infrastruktúrád, nincs kampányod, nincsenek embereid. Nem a listára gondolok, hanem azokra, akik ténylegesen végzik a kampánymunkát. A harmadik elem annak biztosítása, hogy a holnap megszerzett szavazatokat ne tudja senki ellopni. Ez a folyamat ma tulajdonképpen megkapja ezt a második dimenziót” – magyarázta.

Véleménye szerint ma nem az a döntő, hányan adják le az aláírásukat, hanem az, hogy ez az akció lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy elérjék azokat az embereket, akik nagy valószínűséggel biztos szavazóik lesznek.

Az akció mindeddig incidensek nélkül zajlott.

Folyamatosan érkeznek a támogató aláírások (Fotó: SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!