Ahogy hétvégi lapszemlénkben említettük, szombatra virradóra Donald Trump hadserege támadást intézett Venezuela és a caracasi elnöki palota ellen, hogy elrabolják az ország elnökét és annak feleségét. Floridai idő szerint aznap dél körül az amerikai elnök – egyre romló beszédképessége ellenére – hosszú sajtóértekezleten motyogott a „történelem legprecízebb” beavatkozásáról, aminek következményeként „átmenetileg Amerika fogja irányítani Venezuelát és visszaveszi a venezuelai olajgazdagságot [amelyet amerikai olajcégek száz évvel ezelőtt kisajátítottak, az ország kormánya viszont 1976-ban államosított] és „sok pénzt fog onnan kihozni” – ecsetelte a 79 éves aggastyán saját Mar-a-Lagó-i kastélyából. Valószínűleg nincs olyan cikkelye a nemzetközi jognak, amelyet az Egyesült Államok ne sértett volna meg ezzel az akcióval, de az biztos, hogy látványos akció lehetett. A venezuelai fegyveres erők Delcy Rodriguez alelnököt ismerték el ideiglenes államfőként. Miután az amerikai különleges erők elfogták Nicolás Maduro elnököt, Delcy Rodriguez az alkotmánnyal összhangban átveszi az ország vezetését – jelentette be Vladimir Padrino védelmi miniszter. Rodriguez határozott ellenállást hirdetett az amerikai támadással szemben és Maduro szabadon bocsátását követelte. Donald Trump támadását Venezuela ellen világszerte sokan elítélték, többek között Aleksandar Vučić szerb elnök is, Orbán Viktor viszont még az óvatos EU-közleményt sem volt hajlandó aláírni, hanem kedvezőnek nevezte a nagyhatalmi beavatkozást az energiapiacok szempontjából. – Átlapoztuk a világsajtót Oslótól Barcelonáig, New Yorktól Pekingig és Teherántól Tokióig.
A New York Times című, 1851-ben alapított, 135 Pulitzer díjas liberális napilap ezt írja:
„Kevés ember fog szimpátiát érezni Maduro iránt. Ha azonban van egy átfogó tanulság az elmúlt század amerikai külpolitikájából, az az, hogy még a legmegvetendőbb rezsim megdöntésére tett kísérlet is ronthat a helyzeten. Mindenféle indokolt ok nélkül nemzetközi válságba sodorja országunkat. Ha Trump mást állít, az alkotmány előírja, mit kell tennie: a Kongresszushoz kell fordulnia. Kongresszusi jóváhagyás nélkül tettei sértik az amerikai törvényeket.”
A Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap is aggodalmát fejezi ki:
„Sok boldogtalan éven át uraltuk Irakot és Afganisztánt. Talán ezúttal minden simán megy majd, ahogy az elnök közönyösen kijelentette, hogy Venezuelát addig kívánják ’kormányozni’, amíg »el nem érünk egy biztonságos, rendezett és ésszerű átmenetet«. Átmenet mihez? Feltehetően a kormányzatnak vannak tervei. De van egy mondás: »Ha meg akarod nevettetni Istent, mondd el neki a terveidet.« Időközben a Trump-adminisztrációnak igazolást kell találnia a venezuelai beavatkozásra anélkül, hogy azokhoz a kategóriákhoz folyamodna, amelyeket Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping használnak, hogy ál-legalitást kölcsönözzenek a számukra ellenszenves szomszédos rezsimek erőszakos megdöntéséhez. A Trump-adminisztráció ráolvasásai, az újonnan kitalált és értelmetlen »narkoterrorizmus« kifejezéssel, nem lesznek elegendőek.”
Mindez Kínára irányítja a figyelmet. A venezuelai olaj legnagyobb vásárlója elítéli az amerikai támadást. A pekingi Xijing Bao című állami napilap úgy véli, hogy:
„Washington motivációja valószínűleg nem kizárólag a csábító olajkészletek, ahogy azt gyakran feltételezték. Trump elnök nyíltan kijelenti, hogy támogatja a Monroe-doktrínát [ez a doktrína az »Amerika az amerikaiaké« szlogennel vált ismertté, és az USA latin-amerikai befolyásának növelését szolgálta, gyakran beavatkozásokat indokolva], és ismét érvényesíti országa igényeit a dél-amerikai kontinensre. Maduro letartóztatásával Trump azt akarja demonstrálni, hogy keményen tud bánni bármelyik államfővel, akit nem kedvel. Jelenleg az Egyesült Államok új geopolitikai irányvonalát valósítja meg. A béke elnökeként való történelemkönyvekbe való bevonulás reménye szertefoszlott, nem utolsósorban ezzel az egyoldalú, a nemzetközi jogot sértő lépéssel. Talán a Fehér Ház taktikailag sikeres volt Venezuelában. Latin-Amerika történelme azonban azt mutatja, hogy az ilyen akciók stratégiailag csak az ellenkező hatást érhetik el.”
A kulcsszó a latin-amerikai instabilitás. A mexikó-városi El Universal című közép-jobboldali napilap azonban óvatos optimizmussal kommentálja az amerikai intézkedéseket:
„Történelmi pillanat ez. A rezsim megdöntése visszanyithatja az utat a demokrácia felé, és dominóhatást indíthat el, amely akár a kubai diktatúrát is elérheti. De ahhoz, hogy ez a pillanat valóban egy jobb jövőhöz vezessen, az amerikai kormánynak meg kell fékeznie legrosszabb indulatait. Amikor Trump elnök kijelenti, hogy az Egyesült Államok kormányozni akarja Venezuelát és hogy az amerikai olajtársaságok sok pénzt fognak ott keresni, az a történelem sötét fejezeteinek emlékét idézi fel. Például Guatemala 1954-ben vagy Chile 1973-ban, ahol az amerikai beavatkozás diktatúrákat, terrort és tartós társadalmi bizalmatlanságot hagyott maga után.”
A Teheran Times című, az Iráni Iszlám Köztársaság ideológiáját képviselő napilap kijelenti:
„A nemzetközi jog megkerülésével és egy hivatalban lévő elnök letartóztatásával a washingtoni kormány instabilitást terjeszt Latin-Amerikában. Az Egyesült Államok aláássa a szuverenitás és az önrendelkezés elveit. Céljai egyértelműek: a rezsimváltás, Venezuela független politikai rendszerének feloszlatása és az ország hatalmas olajkészletei feletti ellenőrzés biztosítása. Nem a venezuelai önkormányzásról van szó, hanem egy olyan vezetőség beültetéséről, amely az amerikai érdekeket szolgálja. A világ többi részének ezt nem szabad elfogadnia hanem választania kell: törvény vagy önkény, szuverenitás vagy uralom, rend vagy káosz.”
Tokióban is kétségek merülnek fel az amerikai támadás jogszerűségével kapcsolatban. A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, reggel 5.1 millió, este 1.55 millió példányszámú, a világ harmadik legnagyobb közép-baloldali, liberális napilapja így vélekedik:
„Mindazonáltal annak a valószínűsége, hogy Európa olyan hevesen tiltakozzon, mint a 2003-as iraki háború alatt, ezúttal nem túl nagy. Aligha elképzelhető, hogy az európai államok feláldoznák az Egyesült Államokkal való kapcsolataikat a Maduro-rezsimért, különösen most, amikor az ukrajnai orosz invázió megállítására irányuló erőfeszítések döntő szakaszba lépnek.” Majd hozzáteszi: „Egyetlen állam sem képes megállítani a washingtoni kormányt.”
Akkor lássuk az európai perspektívát. Az oslói Verdens Gang című független napilap felteszi a kérdést, hogy mi történik ezután:
„Az Egyesült Államok valóban lefejezte a venezuelai rezsimet Maduro elrablásával, de a caracasi kormányzati apparátus továbbra is épnek tűnik. Az sem világos, hogyan képzeli el Trump Venezuela jövőjét. Elutasította a Nobel-békedíjas Maria Corina Machado központi szerepét, és ahelyett egy olyan vezetői csoportról beszélt, amelyben Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter is részt venne. Ugyanakkor Washingtonból már utalások érkeztek Kuba elleni fellépésekre. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben önhittség ez, és mennyiben jelent valódi fordulatot a sikeres, látványos caracasi művelet az amerikai külpolitikában. De Latin-Amerikában sok ember valószínűleg – enyhén szólva – aggódik az önrendelkezési jogok sorsáért.”
„Maduro bukása és Venezuela demokráciához való visszatérésének kilátása ünneplésre ad okot. Az átmenet természete azonban nyugtalanító” – jegyzi meg a berlini Tagesspiegel című liberális-progresszív napilap:
„Ez az ország rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított olajkészleteivel. Ez bőséges táptalajt ad azoknak a narratíváknak, amelyekben Trump, és nem Maduro, a gonosztevő. A beavatkozást az olajért folytatott háborúként ábrázolják. És állítólag ez egy egész sor küszöbönálló jenki beavatkozás része, amelyekkel rákényszerítenék akaratukat az állítólagos »hátsó udvarukra«. Maduro az áldozat, Trump az elkövető? Egy ilyen kép a valóságot a feje tetejére állítja, akárcsak a demokrácia, a szabadság és az igazságosság érdekében tett jóindulatú beavatkozás mítoszát. De a Trump indítékaival kapcsolatos kételyek nem homályosíthatják el a felmerülő lehetőségeket. Az amerikai támadás megítélésének azon kell múlnia, hogy az hogyan végződik Venezuela polgárai számára.”
A hamburgi Die Zeit című bal-liberális hetilap azok mellé áll, akik az Egyesült Államokat a nemzetközi jog megsértésével vádolják:
„Maga az akció filmes és trumpi, showman stílusú, gyakorlatilag az amerikai külpolitika legrosszabb történelmi pillanatainak karikatúrája. De világosságot is hoz. Minden következetlenség, a kormányzatán és a MAGA mozgalmán belüli összes belső megosztottság ellenére Trump komolyan veszi a nagyhatalmi politikát, egész régiók ellenőrzésére vonatkozó igényét.”
Ez a lap továbbá Trump új nemzetbiztonsági stratégiáját jelöli meg tettei és megjegyzései alapjaként:
„Az, hogy milyen indoklást kalapálnak össze, végső soron teljesen lényegtelen. A befolyási övezetekben való gondolkodás következménye a világ felosztása olyan államokra, amelyek rendelkeznek az uralkodáshoz szükséges eszközökkel; és olyanokra, amelyek nem rendelkeznek ezekkel az eszközökkel, és kénytelenek engedelmeskedni és együttműködni.”
Kiesewetter CDU-s politikus: Trump alatt az USA már nem olyan megbízható partner, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„Roderich Kiesewetter, a CDU külpolitikai szakértője Trump venezuelai lépéseit a szabályokon alapuló rend elleni támadásnak tekinti. »Nyilvánvaló, hogy az amerikai elnök ehelyett a befolyási övezetek politikáját folytatja, ahol az erősebb törvénye érvényesül, nem pedig a nemzetközi jog« – nyilatkozta Kiesewetter vasárnap az F.A.Z.-nak. »Visszatértünk a befolyási övezetekben és külföldi hatalmakban való gondolkodáshoz; sajnos ez előre látható volt« – tette hozzá Kiesewetter.
Az ő szemszögéből nézve, ami most történt, teljesen kiszámítható volt. Erőszak alkalmazása Venezuela szuverenitása ellen és illegitim elnökének eltávolítása »a korábbi, drogellenes háborúként tálalt katonai akciókat követi«. Trumpnak azonban régóta szándékában állt Maduro eltávolítása, hogy egy USA-párti elnököt tegyen a helyére. »Véleményem szerint Trump több célt is követ: gazdasági, bel- és külpolitikai célokat. Trump elsősorban biztosítani akarja a gazdag venezuelai olajkészletekhez való hozzáférést az amerikai cégek számára, a belpolitikában pedig az erő képét kívánja sugározni. Külpolitikájában Trump célja Venezuela Kínával való együttműködésének és Kína venezuelai olajellátásának elvágása is. Ezeket a szempontokat mindig figyelembe kell venni, annak ellenére, hogy a venezuelai ellenzék jogosan reménykedik egy új kezdetben Maduro diktátor nélkül.
Kiesewetter szerint Európának világosan meg kell értenie, hogy »az USA Trump alatt már nem annyira megbízható partner«. Ezért elengedhetetlen, hogy fejlessze saját erejét és okos hatalmát – »pontosan azért, mert Trump csak az erőre reagál«.”
Kommandósok és FBI-ügynökök ébresztették a Maduro-házaspárt, hónapokon át készültek titokban az akcióra – Részletek Venezuela elnökének az elrablásáról, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Hónapokon át készültek az amerikaiak arra az akcióra, amelyben szombaton elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, Cilia Florest. Dan Caine tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke az erről szóló sajtótájékoztatón árult el részleteket erről. Tájékoztatása szerint az amerikai különleges erők mindent előre eljátszottak: az acél ajtókkal együtt felépítették annak az épületkomplexumnak – Donald Trump szerint erődnek – a pontos mását, ahol Nicolás Maduro aludt aznap a Fuerte Tiuna katonai bázison, tudták, mikor hova megy, hogy mit eszik és milyen ruhát visel. Venezuela elnökét és a feleségét a CNN két forrása szerint álmukból ébresztették az amerikai kommandósok és a velük tartó FBI-ügynökök.
Bár az akciót a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt négy napon át halasztották, végül a kísérő légitámadással együtt fél óráig tartott az egész. A Reuters úgy értesült, hogy a CIA egyik egysége már 2025 augusztusa óta a terepen mozgott az akció előkészítésére. Találtak egy Maduro-rezsimhez közeli informátort is, aki mindent elárult nekik Nicolás Maduro szokásairól.
Az amerikai hadsereg különleges egysége, a Delta Force kommandósai amerikai keleti parti idő szerint szombat hajnali egy órakor értek a caracasi épületkomplexumhoz. Nicolás Madurót és Cilia Florest gyakorlatilag az ágyukból rángatták ki: bár a házaspár megpróbált eljutni a biztonsági szobáig, menekülés közben Venezuela elnöke nem tudta maguk mögött bezárni az ajtót. Ezután jött, hogy az amerikaiaknak ki kellett verekedniük magukat Venezuelából, ami alatt Dan Caine elmondása szerint többször védekezniük kellett. Hajnali 3 óra 20 perckor már helikopteren ültek a két venezuelai foglyukkal, akiket a karibi térségben cirkáló kétéltű hadihajóra, a USS Iwo Jimára vittek. Tűzpárbaj közben néhány kommandós megsebesült, amikor a helikopterükre lőttek, ezen kívül mindenki ép bőrrel úszta meg a bevetést, amelynek a kedvéért 20 légibázisról 150 vadászrepülőgépet és helikoptert vezényeltek a térségbe, F-22-eseket, F-35-ösöket és F-18-asokat, de B-1-es nehézbombázókat is. Maga Donald Trump a magánrezidenciájából, Mar-a-Lagóból élőben követte az egészet, hallgatta az akció közbeni kommunikációt is.
A Trump-adminisztráció az Egyesült Államokban sem tájékoztatott előre senkit a nemzetközi jogot sértő akcióról, Marco Rubio külügyminiszter csak azután kezdett el telefonálni, hogy a különleges erők útnak indultak. A Fehér Házban is csak egy szűk kör tudott mindenről: Donald Trump tanácsadója, Stephen Miller, Marco Rubio, Pete Hegseth védelmi miniszter és John Ratcliffe, a CIA igazgatója. Akció után zúgolódtak is, hogy a Trump-adminisztráció kongresszusi felhatalmazás nélkül döntött amerikai beavatkozásról Venezuelában, de Donald Trump lerázta magáról azzal, hogy bírálat helyett inkább megköszönhetnék neki a jó munkát.
Nicolas Maduróra és Cilia Floresre drogkereskedelem és terrorizmus vádja vár az Egyesült Államokban egy 2020-as vádemelés nyomán. E szerint Venezuela elnöke a Cartel de los Soles vezetőjeként bűnszervezetté változtatta az országát, Kolumbia kartelljeivel együttműködve terítsen drogot az Egyesült Államokban. Ekkor összesen 14 személy ellen emeltek vádat, Nicolás Maduró fejére 15 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. A Cartel de los Soles egy összefoglaló név azokra a drogüzletekre, amelyekben Venezuela hadserege évtizedek óta benne van.
Még sajtótájékoztató előtt az amerikai elnök a tulajdonában lévő közösségi oldalon, a Truth Socialön közzé is tett egy fényképet az elfogott Nicolas Maduróról a USS Iwo Jimán. Ezen a venezuelai elnököt szürke overallban, szemfedőben, fülhallgatóval a fején lehet látni, amint éppen a kezében tart egy palack vizet. Az, hogy aránylag simán elkapták, vet némi fényt arra is, mennyire szétesett Venezuela a rezsimje alatt.
Az AP hírügynökség közlése szerint a Nicolas Madurót az Egyesült Államokba szállító repülőgép amerikai keleti parti idő szerint szombat délután 5 órakor (kelet-európai idő szerint este 11 órakor) már landolt New Yorkban.”
A londoni The Telegraph című, 1855-ben alapított konzervatív napilap a következőképpen kommentálja Nicolás Maduro venezuelai elnök amerikai megbuktatását:
„Trump hatalomátvételről szóló szavai és az erőforrások megszerzésére irányuló látszólagos vágya egyértelműen egy más logikát jelez: az erő teszi az igazságot, és a befolyási övezetek rendszere visszatér. Ez egyértelmű eltérés a háború utáni rend udvarias fikcióitól, amelyben az Egyesült Államok kényszerítő intézkedésekkel való fenyegetése burkoltabb volt, a kormányzat ennek megfelelően visszafogottabb, és az egyetlen hegemón hatalom továbbra is érvényesíthette akaratát globálisan ilyen módon.”
Putyin jóváhagyása, Hszi Csin-ping meghívása, kommentálja a londoni The Observer című szociál-liberális, illetve szociál-demokrata vasárnapi lap a történteket:
„Ez volt a legvilágosabb jelzés az amerikai kormánytól, hogy feladta a háború utáni rend alapelvét, amely szerint a független, szuverén nemzetek bizonyos egyenlő jogokat élveznek a nemzetközi jog értelmében, méretüktől vagy vagyonuktól – vagy azok hiányától – függetlenül, beleértve azt az elvárást is, hogy határaikat és kormányaikat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Ehelyett a Trump-csapat világossá tette, hogy az erő teszi az igazságot. A venezuelai kormány lefejezését Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni háború hallgatólagos jóváhagyásaként, Hszi Csin-ping pedig Tajvan megtámadására való felhívásként fogja értelmezni.”
Az erő törvénye, kritizálja a barcelonai La Vanguardia című spanyol-katalán közép-liberális, monarchista napilap a történteket:
„A diplomácia világa, a nemzetközi megállapodások, az ENSZ, a jogi biztosítékok, és minden, amit a második világháború után lépésről lépésre felépítettek, füstbe ment. Az új nemzetközi rendet az erősebb törvénye határozza meg. Oroszország megtámadta Ukrajnát, Izrael pedig elpusztította Gázát és megtámadta a környező országokat – figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogra való minden hivatkozást. És most Donald Trump világossá akarja tenni: ha van erős hatalom ebben a világban, az az ő országa. Venezuelának – sok más kormányhoz hasonlóan világszerte – erősen megkérdőjelezhető legitimitással rendelkező rezsimje volt. Trump cselekedeteit azonban Venezuela gazdasági és stratégiai jelentősége vezérli. A republikánus elnök tegnap egyértelműen világossá tette […] Venezuela a világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező ország – a lítium mellett, amely egy másik nyersanyag, amelyet a nagyhatalmak szívesen használnak. […] Még nem tudni, meddig fog elmenni az erősebb törvényének ez az eszkalációja – vajon Kína felbátorodik-e ettől, hogy megtámadja Tajvant? Vajon Oroszország új országokat keres a támadásra, vagy maga Trump hiszi, hogy eljött az ideje, hogy új támadásokat indítson Irán ellen […] vagy akár Grönlandot is annektálja. Ez egy új világrend, amely váratlanul érte Európát«.”
Trumpnak szerencséje volt, de az üzenete végzetes, emeli ki a Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap az amerikai elnök által elért sikert, de aggasztó jelzést is lát erről a világ felé:
„Az USA gyakorlatilag ismét gyarmatosító hatalom akar lenni a nyugati féltekén. Kétségtelen, hogy Maduro megbuktatása felszabadulás a venezuelaiak számára és nagy személyes siker Trump számára. Végre megmutatta magát olyan elnöknek, aki nem riad vissza a kockázatoktól, és katonai erőt alkalmaz. Trump nem egy olyan ember, aki nagy dolgokról beszél, majd meghátrál. Sok minden rosszul sülhetett volna el a kora reggeli órákban Caracasban. Trumpnak és különleges erőinek azonban szerencséjük volt. De az üzenet a világnak végzetes: a nemzetközi jog már nem érvényes.”
Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
