Aleksandar Vučić szerb elnök 2026-ot választási évként jelentette be. Jelenleg szinte biztosra vehető, hogy a választásokon részt vesz a hatalmon lévő rezsim, valamint egy önálló diáklista. A „harmadik oldal”, vagyis az ellenzéki pártok azonban rendkívül nehéz stratégiai helyzetbe kerültek: dönteniük kell, hogy önállóan indulnak, összefognak, vagy nem indulnak, és a diáklistát támogatják, írja a Danas.
A szakértők szerint az ellenzék legnagyobb kockázata a parlamenti küszöb alatti eredmény. Ha olyan formációkban indulnak, amelyeknek nincs biztos támogatottságuk, nemcsak kimaradhatnak a parlamentből, hanem „választási vesztesként” is megbélyegződhetnek. Ez különösen a parlamenten kívüli pártok számára lehet végzetes, mert politikai irrelevanciához vezethet. Emellett a szavazatok szétaprózódása azt eredményezheti, hogy a jelenlegi kormánykoalíció megőrzi többségét, amiért az ellenzéki közvélemény akár magukat az ellenzéki pártokat is felelőssé teheti.
Aleksandra Ivković politikai elemző szerint ebből a szempontból kevésbé kockázatos lenne, ha az ellenzéki pártok nem indulnának, hanem a diáklistát támogatnák. Ugyanakkor ez komoly identitásvesztéssel járhat: a diákmozgalom ugyanis nem hajlandó teret adni az ellenzéki pártok saját arculatának, üzeneteinek, és nem kínál számukra politikai befolyást. Így az ellenzék könnyen egy másik politikai szereplő „háttértámogatójaként” tűnhet fel.
Felmerül az egy közös lista lehetősége is, amelyen a diákmozgalom és a proeurópai ellenzék együtt indulna. A szakértők szerint ez növelné a választási esélyeket, de csak valódi politikai megállapodással lenne működőképes. A puszta, feltétel nélküli támogatás nem reális: az ellenzéki pártoknak garanciákra lenne szükségük a politikai túlélésre és jövőbeli szerepükre. Jelenleg azonban ennek kevés az esélye, így valószínűbb forgatókönyv, hogy a proeurópai ellenzék önálló listával próbálkozik, lehetőleg egységesen, mert csak így kerülhetik el a küszöb alatti eredményt.
A jobboldali ellenzék helyzete még bizonytalanabb. Ide tartozik a NADA-koalíció és Branimir Nestorović mozgalma. Ezek a formációk nem jelezték, hogy támogatnák a diáklistát, ugyanakkor külön indulva nagy eséllyel nem érnék el az 5 százalékos küszöböt. Még közös listán is nagyobb kockázatot hordoznak, mint a proeurópai ellenzék, mivel szűkebb a választói bázisuk, amelyből a diákmozgalom már most jelentős támogatást elszívott. Számukra sem világos, mi a legjobb stratégia: az önálló indulás politikai eltűnéssel, a visszalépés pedig identitásvesztéssel járhat.
Dejan Bursać kutató szerint mindez egy klasszikus probléma magas politikai polarizáció esetén. Amikor a politikai tér két erő – jelen esetben a rezsim és a diákmozgalom – között élesen megoszlik, a „harmadik szereplők” szinte mindig rosszul járnak. Történelmi példaként a 2000-es választásokat hozza fel, ahol a harmadik erők – még jelentős pártok is – marginális eredményt értek el, mert a választók döntő többsége a két fő alternatíva egyikére szavazott.
Összességében az ellenzék súlyos dilemmával néz szembe: indulni és kockáztatni a politikai eltűnést, vagy hátrébb lépni, támogatni másokat, és reménykedni egy későbbi visszatérésben. Bármelyik utat választják, rövid távon komoly veszteségekkel kell számolniuk.
Az ellenzék „harmadik” szereplőként rosszul járhat (Fotó: Mina Delić)
