Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium előtt tiltakozó gyűlést tartottak, s a végzős tanulók egy része bejelentette, hogy a hét végéig bojkottálja a tanítást.

A végzősök tanítási bojkottja január 16-ig fog tartani. Mint fogalmaztak, bojkottjuk „az iskola biztonságával és a saját iskolai épületbe való visszatéréssel kapcsolatos, több hete tartó, átlátható és hivatalos tájékoztatás hiánya miatt”.

Azt is bejelentették, hogy két követelésük van.

„A bojkott követelései a következők: az iskola biztonsági kockázatértékelésére vonatkozó teljes dokumentáció átadása, valamint a tanulók anyaépületbe való visszatérésének végső határidejének meghatározása és nyilvános közlése” – áll a végzős diákok közleményében.

Radivoje P. Stojković, az iskola igazgatója, valamint az ideiglenes iskolaszék közölte, hogy „minden tanítási hiányzást nyilvántartásba vesznek, és a törvénnyel összhangban kezezelnek.

A bojkott egy hétig tart (Fotó: 021.rs)