Szerbiában idén is megemlékeznek a méhnyakrák megelőzésének európai hetéről, amely január 19-től január 25-ig tart. A szervezők közlése szerint a cél a lakosság tudatosságának növelése a megelőzés fontosságáról, az alapüzenet pedig az, hogy a méhnyakrák olyan rosszindulatú betegség, amely megelőzhető.

A szerbiai Batut Intézet adatai szerint Szerbiában évente átlagosan 1 133 új megbetegedést regisztrálnak, és 440 nő hal meg méhnyakrák következtében.

A méhnyakrák gyakrabban fordul elő 35 éves kor után, a legtöbb megbetegedést pedig az 55–59 éves nők körében regisztrálják. A halálos kimenetel kockázata 50 éves kor után növekszik, és a legmagasabb a 70 év feletti nők esetében.

Biztató adat, hogy az elmúlt évtizedben több mint 12 százalékkal csökkent a halálozás, ami a megelőző intézkedéseknek, a javuló diagnosztikának és az időben megkezdett kezelésnek köszönhető.

Szerbiában 2022 júniusa óta elérhető az ingyenes, ajánlott kilencvalens HPV elleni védőoltás a 9–19 éves gyermekek és fiatalok számára, míg 2024 áprilisa óta a 19–26 éves egyetemisták is jogosultak rá Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon.

Az eddig oltási adatok szerint a 9-14 éves korosztály körében 26 854 gyermeket oltottak be a tavalyi év végéig, a 15-19 évesek korcsoportjából 18 760 serdülő vette fel az oltást, a 19-26 év közötti egyetemisták közül pedig 4666 fiatal oltottak be HPV ellen.

A méhnyakrák szervezett szűrése Szerbiában 2012 óta működik, és rendszeres nőgyógyászati vizsgálatokat, valamint PAP-tesztet foglal magában a 25–64 éves nők számára.

2024-ben 52 egészségház adatai alapján összesen 62 455 nőt vizsgáltak meg, közülük 3 389 főt pozitív lelet miatt további kivizsgálásra irányítottak – áll a közleményben.

A védőoltás már három éve elérhető hazánkban is (Fotó: Nagy Éva)