Miközben az állam évek óta azt kommunikálja, hogy folyamatosan fejleszti a vízellátó rendszert, a valóság ennél jóval súlyosabb képet mutat. A szerbiai vízhálózat elöregedett, rosszul karbantartott, és ennek következtében a kitermelt ivóvíz 50–80 százaléka egyszerűen eltűnik, mielőtt eljutna a fogyasztókhoz. A probléma mára nemcsak műszaki, hanem gazdasági, közegészségügyi és társadalmi válsággá nőtte ki magát, írja a Danas.
A szerb kormány január végi ülésén Darko Glišić közberuházásokért felelős miniszter elismerte: az ország vízvezetékhálózatának teljes felújítása mintegy 600 milliárd dinárba, azaz körülbelül öt milliárd euróba kerülne. Bár az elmúlt időszakban több településen is történtek beavatkozások, maga a miniszter is hangsúlyozta, hogy ezek csak „cseppnek számítanak a tengerben”. Sok helyen a vezetékek 50–60 évesek, a vízveszteség pedig olyan mértékű, hogy tíz liter megtermelt vízből csupán kettő jut el a felhasználókhoz. Ilyen körülmények között új vízbázisok vagy víztisztító üzemek építése önmagában értelmetlen.
A Fiskális Tanács 2024-es jelentése megerősíti a kormányzati adatok súlyosságát. Bár Szerbia a régió átlagához képest viszonylag jó lefedettséggel rendelkezik a központi vízhálózat tekintetében, ez nagyrészt a 20. század második felében kiépített infrastruktúrának köszönhető. A 2000-es évek után a hálózatra kapcsolt lakosság számának növekedése inkább az urbanizáció eredménye volt, nem pedig új beruházásoké. Eközben az elmúlt két évtizedben elmaradt a szükséges karbantartás, ami a vízveszteség drasztikus növekedéséhez vezetett.
Különösen rossz a helyzet Szerbia déli és keleti térségeiben, ahol egyes körzetekben a lakosság kevesebb mint 70 százaléka fér hozzá a központi ivóvízhálózathoz. Ennél is riasztóbb azonban a víz minősége.
Marko Milanović, a Fiskális Tanács munkatársa rámutatott, sok vízvezeték-rendszerben egyszerűen nincs egészségügyileg megfelelő ivóvíz. A „Batut” Közegészségügyi Intézet adatai szerint számos térségben az ivóvíz fizikai és kémiai szempontból sem felel meg az előírásoknak, Vajdaság egyes részein pedig az arány kifejezetten vészjósló.
Szakértők szerint a problémát nem lehet alkalmi beavatkozásokkal kezelni. Hosszú távú, átgondolt stratégiára, fokozatos hálózatfelújításra és a költségvetési realitásokhoz igazodó ütemezésre lenne szükség. Az eddigi tapasztalatok, például a „Tiszta Szerbia” program lassú és átláthatatlan megvalósítása, épp az ellenkezőjét mutatják.
Žaklina Živković, a Vízhez való Jog Kezdeményezés (Pravo na vodu) képviselője a Danasnak elmondta: a probléma hatalmas, és súlyos ökológiai, közegészségügyi, pénzügyi és társadalmi következményekkel jár.
„Szerbia egészét tekintve a kitermelt víz körülbelül 35 százaléka, a rendszerbe betáplált víznek pedig mintegy 50 százaléka vész el, ami éves szinten nagyjából egy teljes Zlatari-tó vízmennyiségének felel meg. Feltűnő a veszteségek és a vízkivétel növekedésének trendje, ami azt mutatja, hogy a helyzet romlik. A legrosszabb helyzetben Priboj (81%), Mali Zvornik (79%), Novi Pazar (64%) és Zaječar (62%) van” – sorolta.
A veszteségek növekedése, az elavult tervezési szemlélet, a közvállalatok gyenge állapota és a privatizáció veszélye mind tovább súlyosbítják a helyzetet. A nemzetközi tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a vízellátás piacosítása gyakran áremelkedéssel, az ellátás romlásával és a közérdek sérülésével jár. Živković rámutatott arra is, hogy az elmúlt években kétszer is módosították a kommunális szolgáltatásokról szóló törvényt, ami lehetővé tette a magáncégek belépését a vízellátásba – ez Nagybecskereken már négyszeres vízdíj-emeléshez vezetett.
„A víznek közjónak kell maradnia, és a tiszta vízhez, valamint az alapvető higiéniához való jogot mindenkinek kivétel nélkül biztosítani kell” – hangsúlyozta.
Strahinja Macić, a Pravo na vodu kezdeményezés egy másik tagja szerint Szerbiának, mint viszonylag vízszegény országnak, a helyi vízbázisok optimalizálására, védelmére, a vízvezeték-rendszerek tervezett felújítására és a rugalmasabb tervezésre kellene összpontosítania, figyelembe véve az egyre erősödő éghajlatváltozást.
„Erre az égető szükségletre nincs egyszeri megoldás vagy beruházás – folyamatos befektetéseket és annak felismerését igényli, hogy a víz stratégiai jelentőségű erőforrás” – zárta szavait.
A következtetés egyértelmű: Szerbiában a vízellátás válsága nem pusztán technikai kérdés, hanem alapvető közpolitikai probléma. Amíg nem születik átlátható, szakmailag megalapozott és hosszú távú stratégia, addig az ország továbbra is milliárdokat veszít – nemcsak pénzben, hanem az egészséges ivóvízhez való alapvető jog terén is.
Tíz liter megtermelt vízből csupán kettő jut el a felhasználókhoz (Fotó: freepik)
