Aleksandar Vučić szerb elnök korábbi ígérete szerint 2026 őszére meg kellene szűnniük a csípő- és térdműtétek hosszú várólistáinak. A legfrissebb adatok azonban azt mutatják, hogy ez a cél reálisan nem teljesíthető – mégis, az elmúlt napokban látványosan csökkent a várakozók száma, írja az N1.
A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) hivatalos kimutatásai szerint január végén még 16.472 beteg várt térdműtétre, február elejére azonban ez a szám mindössze öt nap alatt 2.515 fővel esett vissza. Hasonló tendencia figyelhető meg a csípőműtétek esetében is: a várakozók száma 9.957-ről 8.153-ra csökkent.
A hirtelen javulás Vučić legutóbbi, kormányülésen tett kritikus kijelentései után következett be. Az elnök nyíltan elismerte, hogy a korábbi vállalásokat nem sikerült teljesíteni, és felszólította az egészségügyi vezetést a folyamatok felgyorsítására.
Szakértők és újságírók azonban kételkednek az adatok hitelességében. Sandra Petrušić újságíró szerint fizikailag lehetetlen néhány nap alatt ennyi beteget megoperálni: nincs elegendő orvos, műtő és kapacitás ahhoz, hogy ekkora mértékű javulás valóban megtörténjen. Hasonlóan vélekedik Draško Karađinović orvos is, aki szerint az RFZO által közzétett számok nem ellenőrizhetők, ezért komoly fenntartásokkal kell kezelni őket. Szerinte ezeknek a listáknak egyáltalán nem kellene létezniük, mivel a helyzet a terepen egyértelmű.
„Az EU-átlaghoz képest nálunk több orvos jut lakosságarányosan, több kórházi ágyunk van, tehát megvannak mind a személyi, mind az infrastrukturális kapacitásaink ahhoz, hogy várólisták egyáltalán ne létezzenek” – mondja Karađinović.
Az RFZO és az Egészségügyi Minisztérium érdemi magyarázatot eddig nem adott arra, hogyan történt a műtéti listák drasztikus csökkenése. Kritikusok szerint a várólisták alakulása inkább politikai kommunikációs eszköz, mint valós egészségügyi teljesítmény.
Mindeközben a kormány további lépéseket tervez: felmerült, hogy a Katonaorvosi Akadémiát (VMA) is bevonják az ortopédiai műtétek végzésébe, hogy növeljék a kapacitásokat.
A betegek tapasztalatai azonban továbbra is azt mutatják, hogy a valóságban sokan éveket várnak egy-egy beavatkozásra. A hivatalos adatok és a mindennapi tapasztalatok közötti ellentmondás így továbbra is komoly kérdéseket vet fel a szerb egészségügyi rendszer átláthatóságával kapcsolatban.
Sok páciens éveket vár a beavatkozásra (Fotó: freepik)

