Az elmúlt napokban több forrásból is hallani lehetett, mennyibe kerül majd a vonatjegy egy irányba a Belgrád-Budapest vasútvonalon. Míg a szerb építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter, Aleksandra Sofronijević arról beszélt, hogy a március végén meginduló személyforgalom 32 eurónak megfelelő dinárba kerül majd, vagyis mintegy 3800 dinárba, a menetidő a két főváros között pedig 3 óra 15 perc lesz.

Ennek az információnak viszont ellentmond Font Sándor Facebook-posztja. A fideszes parlamenti képviselő ugyanis feltöltött egy MÁV-os diát, amin a Budapest-Belgrád-jegy „26 eurótól” (9900 forint – vagyis cca 3000 dinár) felirattal szerepelt, írta meg a 444.hu.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a 444.hu cikke után azt írta, „a magyar fél olcsóbb, 25 euró körüli díjszabásra tett javaslatot az egyelőre kicsit magasabb árszint mellett érvelő szerb társvasútnak. A menetrend, illetve a BuBe-díjtermék árának véglegesítése ugyanakkor még nem történt meg, arra a személyforgalom – március közepére tervezett – indulásából visszaszámolt közzétételi előírásoknak megfelelően kerül majd sor.”

Font Sándor posztjából kiderült, hogy február 27-én indul a teherforgalom a vonalon, a személyforgalmat pedig várhatóan március 15-én indítják meg, vagyis az indítás időpontja kapcsán sem ugyanazt kommunikálja a két ország.

Szabadkáról valószínűleg feleannyiárt lehet utazni

Tekintettel arra, hogy Szabadka pont félúton található a két főváros között, várhatóan innen a bejelentett összeg feléért, vagyis 13 és 16 euró közötti összegért lehet majd egyirányba utazni. Vagyis egy Szabadka-Budapest jegy cca 1500 dinárba kerül majd, míg a menettérti jegyért akkor cca. 3000 dinárt kell majd fizetni.

Minden vonat a Keleti-pályaudvarra érkezik

A vonalon közlekedő valamennyi járat végállomása a Keleti pályaudvar lesz. Négyfajta járat várható:

  • nemzetközi vonatok Budapest és Belgrád között: belföldön csak Kiskunhalason és Kelebián állnak meg (2 óránként),
  • InterRégiók Kiskunhalasig: Szabadszállásig mindenhol, utána csak Kiskőrösön és Soltvadkerten állnak meg (2 óránként),
  • InterRégiók Kelebiáig: mindenhol megállnak (2 óránként),
  • személyvonatok Délegyházáig: Ferencvárost kivéve mindenhol megállnak (óránként).

A leggyorsabb opcióval Délegyházára 37 perc, Kiskőrösre 78 perc, Soltvadkertre 81 perc, Kiskunhalasra 74 perc, Kelebiára pedig 90 perc alatt lehet majd eljutni.

A határellenőrzés állítólag 30 percet vesz majd igénybe, ennyit vár a határon a Szabadka-Szeged között közlekedő járat is, vagyis a tervezett 2 óra 45 perces menetidő ennyivel lesz hosszabb, így jön ki 3 óra 15 percre a két főváros között.

Aleksandar Vučić korábban is 2 óra 45 perces menetidőről beszélt. Szabadkáról Budapestre valószínűleg bő másfél óra alatt lehet majd odaérni.