A szerb kormány hatályon kívül helyezte azt az előírást, amely a beszállítói számlázási árak befagyasztását írta elő a 2025. augusztus 1-i szinten.
A kereskedelmi árrésekre és az úgynevezett rejtett terhekre vonatkozó korlátozások, mint a marketing, a termékek kiemelt polcelhelyezése, az üzletek felújítása és más hasonló kötelezettségek, amelyeket a gyártókra és beszállítókra hárítanak át, végső soron pedig a fogyasztók által fizetett árakban jelennek meg, továbbra is érvényben maradnak. A módosítás kizárólag a beszállítói számlázási árakat érinti, miközben a rendelet azon kulcsfontosságú mechanizmusai, amelyek megakadályozzák a túlzott kereskedelmi felárakat, változatlanok maradtak.
Amikor az állam a számlázási árak befagyasztását egyfajta válaszként vezette be egyes kereskedelmi láncok magatartására, amelyek tavaly, miután tudomást szereztek arról, hogy rendelet készül, hirtelen megemelték áraikat, arra számítva, hogy az új szabályok csak szeptember 1-jétől lépnek hatályba. Az állam, hogy ezt megakadályozza, akkor beépítette a rendeletbe az árak augusztus 1-i szintre történő rögzítését. Egy ilyen intézkedés hosszú távon nem fenntartható, különösen azoknál a termékeknél, amelyek ára jelentős szezonális ingadozásoknak van kitéve, mint például a gyümölcsök és zöldségek.
Ezért az árrésekről szóló rendelet már eddig is több módosításon esett át bizonyos termékek tekintetében, most pedig teljes egészében megszüntették a befagyasztott számlázási árakra vonatkozó korlátozást.
Ezzel a piac számára bizonyos fokú szabadságot hagynak, hogy kiderüljön, miként viselkednek majd az ellátási lánc szereplői. A kereskedelmi miniszter korábban már jelezte, hogy az állam fenntartja a lehetőséget arra, hogy néhány napon belül új rendeletet hozzon, amennyiben az árak feloldása után komolyabb piaci zavarok lépnének fel.
A rendelet ezen részének eltörlése nem feltétlenül jelent automatikus drágulást, de megvan a lehetőség arra, hogy egyes termékek ára emelkedjen, másoké pedig csökkenjen.
A hatályos rendelet még néhány hétig, február 28-ig marad érvényben, miközben már készülnek azok az új, rendszerszintű törvények, amelyek tartósan szabályoznák ezt a területet.
Mindenekelőtt a kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvényről van szó, amely először szabályozná átfogó módon a piaci viszonyokat Szerbiában, és különösen védené a kis termelőket, akik évek óta hátrányos helyzetben vannak a nagy kereskedelmi láncokkal szemben.
Egyes termékek ára emelkedik, másoké pedig csökken (Fotó: pixabay)

