Gumicsont, elterelő (had)művelet – ezekkel a szavakkal nyugtatták a legtöbben magukat, amikor a szerb államvezetés egyre sűrűbben kezdett el a sorkatonaság újbóli bevezetéséről beszélni. Az év elején Bratislav Gašić védelmi miniszter bejelentette, hogy „a Honvédelmi Minisztérium és a hadsereg készen áll a kötelező katonai szolgálat visszaállítására”. Kinek kell majd bevonulnia, hány napig tart a kiképzés és a kettős állampolgárok mire számíthatnak? – a rendelkezésre álló információk alapján Katonadolog lesz-e a sorkatonaság? című írásában Tőke János igyekezett körüljárni a témát.
Januárban lezárult a Prosperitati Alapítvány 2026-tól 2033-ig tartó időszakra vonatkozó II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájának a nyilvános közvitája. Az új stratégia kiemelten foglalkozik a külföldön élő vajdasági magyarok hazahívásával is. A Mikor lesz a szülőföld újra vonzó? című cikkben Fehér Rózsa összegzi a stratégia erre vonatkozó terveit és a külföldi tapasztalatokat.
Sokkal többre képesek, mint amit mondanak nekik, vagy amit elképzelnek magukról – Balcsák Szilárd atya saját példájával is ezt tanítja a kamaszoknak. „Jó lenne csak a fontos dolgokkal foglalkozni” című írásában Tómó Margaréta beszélgetett vele gyermekkorról, szolgálatról, sportolásról.
Máriás Béla, azaz drMáriás az idén lesz 60, az általa alapított Tudósok zenekar pedig 40 éves, és 35 esztendeje annak, hogy Újvidékről Budapestre költözött. Az évfordulókat egy életmű-kiállítás és egy jubileumi album kíséri. Az újvidéki származású festő, zenész, író Éljen a diktatúra! címmel Fehér Rózsának adott interjút.
A zentai Rózsa Árpádot sokan ismerik a környéken – ha őt személyesen nem is, az általa készített mogyorós Nutlyt minden bizonnyal. A termék létrejöttéről és a befektetett munkáról Szalai Teodóra kérdezte a vállalkozót az Úgy jó, ahogy van című interjúban.

Nem marad el a többi állandó rovatunk és cikksorozatunk sem.
HíRHÁTTÉR: Mennyei világ – Öreg Dezső kommentárja
ARANYKOR: Gazdák – Németh János jegyzete
KÖZÉLET: Ilyet még Slobodan Milošević sem tett – Kocsányi Pálma cikke
TÖRTÉNELEM: Beszédek, amelyek megváltoztatták a történelem folyását – Wilhelm József sorozata
KÉPHISTÓRIÁK: Mágikus érzék – Szabó Palócz Attila írása
ASZTALIZENE: Tábor a téli tanyán – Radics Viktória rovata
MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Sümegi Mór találkozása a mesterséges intelligenciával – Szabó Palócz Attila sorozata
ELMÉLKEDÉSEK: Egy igencsak félresikerült újévi üdvözlet – Balla Lajos írása
HINTASZÉK: Mi változik a nyugdíjasok életében 2026-ban?
NEM A GÓLYA HOZZA: Kell-e a sok különóra?
Ezen kívül irodalmi, színházi, vallási, horgász- és sportrovat, sudoku, kisrejtvény, óriás keresztrejtvény, fejtörő, sakkrovat, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, horoszkóp, gyereksarok, receptek, apróhirdetések, társkereső és viccek várják az olvasókat.
Fotó: 021.rs

