Hivatalosan is leváltották tisztségéből Rade Popovićot, a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának keretén belül működő kábítószerügyosztály eddigi vezetőjét, helyére pedig Dušan Perovanović került kinevezésre.
Popović neve az utóbbi időszak egyik legnagyobb drogbűnügyéhez kötődik: ő irányította azt a nyomozást, amelynek eredményeként 5 tonna marihuánát foglaltak le a Kruševac melletti Konjuh településen. A kábítószert a „Florakom” nevű vállalat raktáraiban találták meg. A cég tulajdonosa Rade Spasojević, a Szerb Haladó Párt (SNS) helyi önkormányzati képviselője.
A nagy horderejű ügy komoly visszhangot váltott ki, mivel ritkán fordul elő, hogy egy kormánypárti politikushoz köthető vállalkozásnál ilyen mennyiségű illegális szert találjanak. Ennek fényében különösen figyelemfelkeltő, hogy a sikeres akciót vezető rendőri vezetőt most eltávolították posztjáról.
Popović helyére az a Dušan Perovanović került, aki korábban a Személyek és Objektumok Védelméért Felelős Egység (JZO) tagja volt. Ennek az egységnek a parancsnoka a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának nemrégiben kinevezett vezetője, Marko Kričak volt.
Perovanović korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatban (SBPOK), valamint a Belügyi Ellenőrzési Szektorban is dolgozott.
Popović leváltása mellett menesztették helyettesét, Nikola Đokovićot is, akit új munkakörbe helyeztek át.
Mint arra a Nova.rs portál rámutatott, az ügy külön érdekessége, hogy az ügyészségi oldalon is történt változás. Az ügyben eljáró ügyészt, Irena Bjelošt visszarendelték a Belgrádi Főügyészséghez, miután elfogadták az úgynevezett „Mrdić-törvényeket”, amelyek megtiltják az ügyészek különleges ügyészségekhez való kirendelését. Ez a lépés tovább bonyolíthatja a már amúgy is érzékeny ügyet.
A rekordmennyiségű marihuánafogást követően a Belgrádi Felsőbíróság előzetes letartóztatásba helyezett három gyanúsítottat. A bíróság indoklása szerint fennállt a szökés, a tanúk befolyásolásának, valamint a bűncselekmény megismétlésének veszélye. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség összesen öt személy ellen rendelt el nyomozást az ügyben.
Leváltották, visszarendelték a nyomozásban eddig részt vevőket (Fotó: MUP)

