Pénteken, február 6-án kezdődnek a téli olimpiai játékok Milánóban és Cortina d’Ampezzóban. Az olasz tisztviselők nagy várakozásai ellenére azonban az előkészületek nem zajlanak zökkenőmentesen: környezeti problémák és hatalmas kiadások jellemzik őket – írja a német gazdasági hetilap, a Wirtschaftswoche.
Az egész rendezvény Olaszországnak mintegy 5,2 milliárd euróba kerül majd, miközben a várható bevétel alig haladja meg az 5,3 milliárd eurót, ami a lap szerint meglehetősen szerény nyereség. Emellett a játékok előkészületeit és a létesítmények építését helyi politikusok, környezetvédők és sportolók is bírálják.
Felix Neureuther, korábbi világklasszis síző élesen kritizálta azt a terhet, amelyet a jelenlegi tervek szerint megvalósuló olimpia jelent a környezetre nézve. Kifogásolta a költségek elszabadulását, a sportlétesítmények nagy földrajzi széttagoltságát és a fenntarthatóság hiányát is.
A Dél-Tiroli Klíma Akció nevű környezetvédelmi szervezet szerint nincs elegendő hó, fogy a mesterséges hó előállításához szükséges víz, és fennáll a veszélye annak, hogy ez lesz minden idők legkevésbé fenntartható téli olimpiája.
A Wirtschaftswoche példaként említi az új bobpályát Cortinában, amelynek költségei messze meghaladták az eredeti terveket, és amelyre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kezdetben nem is adott zöld utat.
A régi pályát 2023-ban lebontották, majd – a környezetvédők szerint – kíméletlen erdőirtás kezdődött az új, 1749 méter hosszú pálya megépítéséhez. Az Alpok védelmével foglalkozó CIPRA civil szervezet azt állítja, hogy szó szerint betontömböket vertek a talajba.
A kritikusok attól tartanak, hogy az új pálya az olimpia után ugyanarra a sorsra jut, mint a torinói Cesanában épített pálya, amelyet a torinói olimpia után elhanyagoltak, és mára egy elhagyatott betonrommá vált.
Az új pálya még teljesen el sem készült, és csak ideiglenesen használják majd az olimpia alatt. A játékok után Cortina önkormányzatának kellene átvennie az üzemeltetést, amely már most kiszámolta, hogy az éves bevételek körülbelül 526 ezer eurót tennének ki, miközben a fenntartási költségek elérnék az 1,1 milliárd eurót – írja a német magazin.
A világ vezető felvonógyártói sem kapcsolódtak be a Cortinát a Tofane síközponttal összekötő felvonó megépítésébe. Ennek oka a geológiai biztonsággal kapcsolatos kétségek voltak, amelyek be is igazolódtak: szeptemberben több tíz méter hosszú repedés jelent meg az építkezés területén – áll a cikkben.
A Milánótól ötórányi autóútra található városban még mindig nem készült el a Santa Giulia többfunkciós aréna, amely a jégkorongmérkőzéseknek ad majd otthont. A munkálatok késnek, a csarnok kapacitását pedig az eredetileg tervezett 14 ezer főről 11.800-ra csökkentették. Ráadásul az amerikai profi jégkorongliga, az NHL is kritizálta a csarnok jegének minőségét.
A lap szerint egyedül a milánói olimpiai falu készült el idő előtt, még tavaly júniusban. Az épületegyüttes hat nyolcemeletes tömbből áll, amelyek tetején napelemek termelik az áramot. Az olimpia után ezek az épületek diákotthonként fognak szolgálni.
A cikk végén a német magazin az AP hírügynökségre hivatkozva azt is megemlíti, hogy a magas rangú vendégek biztonságáról az amerikai bevándorlási hivatal, az ICE munkatársai fognak gondoskodni – ugyanaz a szervezet, amely az utóbbi időben halálos lövöldözések és súlyos erőszakos cselekmények miatt került a figyelem középpontjába.
„Hogy a téli olimpiai játékok valóban harmonikusak lesznek-e, az a következő hetekben derül majd ki” – zárja írását a Wirtschaftswoche.
Csak az olimpai falu készült el teljesen (Fotó: Beta)

