A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a nemzetnek nincsenek határai, és akik a külhoni magyarok szavazati jogát támadják, valójában magát az európai uniós jogot kérdőjelezik meg, reagált a Magyar Nemzetnek adott interjújában Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Dobrev Klára, vagyis a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére, miszerint ez a párt azzal kampányol, hogy elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

“Teljes mértékben összhangban áll az európai uniós jogrenddel, hogy a külhonban élő állampolgárok szavazati joggal rendelkezzenek” – mondta a VMSZ elnöke. Számos EU-tagállam gyakorlatában ez bevett és elfogadott megoldás. Vajdaságban sem kizárólag a magyarok azok, akik anyaországuk választásán aktív vagy passzív választójoggal rendelkeznek – fogalmazott.

“Akik a külhoni magyarok szavazati jogát támadják, miközben saját magukat elkötelezett európai gondolkodásúnak tartják, valójában magát az európai uniós joganyagot kérdőjelezik meg. Ez nemcsak következetlen, hanem ellentmond mindannak, amit európai értékként szoktak hangoztatni” – hangsúlyozta Pásztor.

Vannak, akik számára a nemzeti hovatartozás, a saját kultúra és az identitás nem bír jelentőséggel, elképzelhető, hogy az elvtársak és elvtársnők is ebbe a körbe tartoznak – emelte ki.

„Mi, a Vajdasági Magyar Szövetségben abból indulunk ki, hogy a nemzetnek nincsenek határai. Teljes mértékben legitimnek tartjuk, hogy azok az emberek, akik évtizedeken, generációkon át kisebbségi sorsban is megőrizték nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat, beleszólhassanak a nemzet ügyeinek alakításába.” – mondta a VMSZ elnöke.

Pásztor Bálint a szabadkai városházán (Fotó: Pásztor Bálint Facebook-oldala)