Korábbi kutatások a demencia kialakulását elsősorban az Alzheimer-kór, neurodegeneratív betegségek, sztrók, súlyos fertőzések és fejsérülések okozta elváltozásokra vezették vissza, ugyanakkor a memória romlásával járó kórt egyéb, perifériás betegségek is kiválthatják. Ezek a test más szerveiben kialakuló megbetegedéseket jelentik: ilyenek lehetnek az ínybetegségek, májbetegségek, a halláscsökkenés, a 2-es típusú cukorbetegség és számos más állapot, ami nem érinti az agyat – írja a qubit.hu.

A Sun Yat-sen Egyetem kutatói szisztematikus áttekintéssel és metaanalízissel vizsgálták meg kilenc szervrendszerben a demencia és 26 perifériás betegség között a relatív kockázatot, amihez 1990 és 2021 közötti trendeket elemeztek. Az eredmények szerint a demencia kialakulásának kockázatát tizenhat, nem agyat érintő betegség fokozza: ilyenek például az asztma, a krónikus májbetegségek és a gyulladásos bélbetegségek is – a demenciás esetek előfordulásának több mint 33 százalékáért a perifériás betegségek felelősek.

A kutatók szerint a demencia kialakulása megelőzhető lehet a kockázatot jelentő nem agyi betegségek korai kezelésével is, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az ok-okozati összefüggések feltárásához további vizsgálatokra van szükség.

Fotó: Pixabay