A Szerb Haladó Párt elnöke és az államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója, Miloš Vučević ma este kijelentette, hogy arra számít, Aleksandar Vučićot Szerbia miniszterelnökeként látja majd.

Vučević az Informer televízió vendégeként azt mondta, hogy „az idő bebizonyította, Vučić tudta, mit csinál”.

Kifejezte meggyőződését, hogy „ezt a polgárok is látják, és értékelni fogják mindazt, ami megvalósult”.

„Nem mondhatom, hogy abban a pillanatban minden lépésével egyetértettem volna, de bebizonyosodott, hogy tudja, mit csinál. Ez mutatja meg, ki az igazi államférfi. Nem reális, hogy kevesebbet foglalkozzon a politikával, és hiszem, hogy Vučićban továbbra is van energia és tudás; nagy kár lenne veszni hagyni azt a tőkét, ami benne rejlik, a visszavonulása luxus lenne. Miniszterelnökként számítunk rá” – mondta Vučević.