Szerbia nukleáris programjának előkészítési szakaszában együttműködik a francia EDF vállalattal, ugyanakkor más technológiai szolgáltatókkal való együttműködésre is nyitott, mondta Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter, majd hozzátette, hogy és az első atomerőmű hálózatra kapcsolását 2040 utánra várják, írja a Beta.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat delegációjával tartott találkozón – amelyet Alekszej Lihačov vezérigazgató vezetett – elmondta, hogy a fejlesztési program első és második szakaszát 2032-ig tervezik befejezni. Addigra várhatóan a kis moduláris reaktorok technológiája is tovább fejlődik, így Szerbia ezt az opciót is mérlegelni fogja.
„Amikor intézményi, szabályozási és szakemberképzési szempontból felkészülünk, kiválaszthatjuk a partnert és a technológiai szolgáltatót, majd megkezdhetjük az építési folyamatot, hogy 2040 után az atomerőmű kapcsolódhasson a villamosenergia-hálózatra” – mondta Đedović Handanović.
Lihačov bemutatta a Roszatom tapasztalatait és jelenlegi tevékenységeit, az általuk fejlesztett projekteket, valamint a jövőbeni terveket és a lehetséges együttműködés formáit.
„A Roszatom a nukleáris energetika világvezetője, és jelenleg mintegy 30 nagy és kis teljesítményű blokkot valósít meg kilenc országban, köztük Kínában, Indiában, Egyiptomban, Törökországban és Magyarországon. Szerbiával egy munkacsoport keretében tapasztalat- és tudáscserét folytathatnánk. Szakértőink együttműködhetnek többek között a lakosság tájékoztatása és oktatása, a szakemberkapacitások erősítése, valamint a szabályozási keret elemzése terén” – mondta.
A találkozón részt vett Alekszandar Bocan Harcsenko, Oroszország szerbiai nagykövete is.
Illusztráció (Freepik)

