A szabadkaiak kedden este szabadkai énekesnőnek szurkolhatnak a tv-képernyők előtt, ugyanis  Mirna Radulović nyitja meg a Eurovíziós dal nemzeti válogató első elődöntőjét Omaja című dalával.

Mirna a közönség számára a Prvi glas Srbije című zenei tehetségkutató második évadának győzteseként vált ismertté, amellyel elindította professzionális pályafutását. Az Eurovízió színpada azonban nem ismeretlen számára: már 2013-ban képviselte Szerbiát a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon a Moje 3 együttes tagjaként a Ljubav je svuda című dallal, értékes nemzetközi tapasztalatot szerezve, írja a Subotica.com.

Most az Omaja című számmal tér vissza a versenybe – egy energikus popdallal, erőteljes vokális megszólalással. A zenét Mladen Stojanović szerezte, a szöveget Bojana Vunturišević és Đorđe Živadinović jegyzik. Az idei válogatón való részvételt új kezdetnek és a közönséggel való erőteljesebb találkozás lehetőségének tekinti.

Mindkét elődöntőben 12–12 előadó lép színpadra, és Mirnát érte az a megtiszteltetés, hogy február 24-én megnyissa az első elődöntőt. A második elődöntőt február 26-án rendezik meg, míg a nagydöntőre február 28-án kerül sor. Mindhárom est 21 órakor kezdődik, és az RTS 1 csatorna közvetíti. A győztes dal képviseli majd Szerbiát a 2026-os bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon.

A döntőben a győztesről a közönség és a szakmai zsűri szavazatainak kombinációja dönt 50–50 százalékos arányban. Az élő adás során SMS-szavazás lesz elérhető, a nézők pedig az előadó sorszámának elküldésével — az RTS által a műsorban közzétett telefonszámra — támogathatják kedvencüket.

Az első lépés Bécs felé éppen az elődöntő első fellépésével kezdődik, a döntés pedig, mint mindig, most is a közönség kezében van.

Az Omaja című dalt itt meg is hallgathatja:

Mirna Radulović az Omaja című klipben (Fotó: YouTube, Screenshot)