A világsajtó továbbra is az iráni háború okozta globális gazdasági válsággal és a Közel-Kelet jövőjére gyakorolt hatásával foglalkozik. Reza Pahlavi iráni trónörökös kijelentette, hogy nincs vezetői törekvése és évtizedek óta demokráciát akar. Mojtaba Hamenei pedig megválasztása óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, állítólag azért, mert a háború elején súlyosan megsebesült. További témánk az atomenergia jövője. Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a párizsi nukleáris csúcstalálkozón az atomenergiához való visszatérést szorgalmazta. Schneider német környezetvédelmi miniszter viszont nem értett vele egyet. Pedig tombol a globális energiaválság, amit Trump legújabb „hadi kirándulása” okozott. – Átlapoztuk a világsajtót Stockholmtól Melbourne-ig és Londontól Tokióig.
A Közel-Kelet jövőre továbbra is bizonytalan
A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap szerint Trump amerikai elnöknek a háború lehetséges küszöbön álló befejezésével kapcsolatos legutóbbi kijelentései elsősorban gazdasági érdekekből fakadnak.
„Trump azon kijelentése, miszerint az Irán elleni harcnakhamarosan véget kell vetni, egyértelművé teszi, hogy elsősorban üzletemberként cselekszik: a profit maximalizálására, vagy kudarc esetén a károk korlátozására törekszik. Trump reménye, hogy precíziós csapásokkal pusztítsa el Irán teljes parancsnoki struktúráját, annál illuzórikusabbnak bizonyul, minél tovább húzódik a háború. Ezért az amerikai elnök most megpróbál kiszabadulni ebből a patthelyzetből, hogy elkerülje a félidős választásokon bekövetkezhető kudarcot.”
Trumpnak a háború lehetséges befejezéséről szóló kijelentését követően az olajárak világszerte estek (egy napig, hogy utána újra felfelé kanyarodjanak). A dohai Qatar Tribune című, a katari kormányhoz közel álló angol nyelven megjelenő napilap a Hormuzi-szorost vizsgálja, amelyet Irán eszközként használ.
„Hormuz nem teszi lehetővé a katonai célok és a polgári lakosságra gyakorolt következmények egyértelmű szétválasztását. Már egy rövid eszkaláció is hónapokig tartó gazdasági fájdalmat okozhat, és a gazdasági fájdalom soha nem oszlik el egyenletesen. A felelős cselekvés nem az, hogy tovább militarizáljuk a szorost, és abban reménykedjünk, hogy az ebből fakadó elrettentés elegendő lesz. A tengeri biztonságot nemzetközi érdekként kell kezelni. Hormuz a felelős politika próbája, és egy egyszerű kérdést vet fel, amelyre a vezetők ritkán válaszolnak közvetlenül: kinek van joga kockáztatni a világgazdaság stabilitását és ki fizet, ha ez a kockázat visszafelé sül el?”
A stockholmi Expressen című liberális napilapban megjelent kommentár Európa közel-keleti olajtól való függőségének következményeivel foglalkozik:
„Jelenleg ismét fájdalmasan nyilvánvalóvá válik a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség problémája. A válság azt mutatja, hogy az EU saját érdeke a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetése. Még a konzervatív politikusoknak is fel kellene ismerniük a biztonság, az éghajlat és a gazdaság közötti kapcsolatot, és a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetését az önvédelem egyik formájának kellene tekinteniük. A megújuló energiák felé való fejlődés a helyes irányba tett lépés, de Európa sorsa még mindig túlságosan Katar, Oroszország és az USA kezében van.”
A londoni Al Arabi Al-Jadeed című, arabul megjelenő, angolul azonban The New Arab címen kiadott „aránylag független” napilap kitér az Irán és a Közel-Kelet többi része között zajló konfliktusra:
„Az iráni támadások a szomszédos országok ellen nem gyengítik az utóbbiakat, hanem inkább erősítik összetartásukat. Sőt, jelentősen megerősítik a régió diplomáciai szövetét. Végül is a szomszédos államok közötti kapcsolatok végső soron bizonyos fokú kölcsönös bizalmon alapulnak. Amikor ez a bizalom ilyen hatalmas sokkhatásnak van kitéve, nehézzé válik a diplomáciai csatornák helyreállítása. Így támadásaival Irán olyan feszültséget teremt, amely messze a jelenlegi háborún túl is fennmarad.”
Az isztambuli Hürriyet című, Erdoğan török elnökhöz közel álló napilap is beszámol az Irán szomszédai elleni támadásokról. Ugyanis már egy második iráni rakétát is elfogtak, mielőtt az beléphetett volna a török légtérbe. A Hürriyet most felteszi a kérdést, hogy ez a rakétatámadás tükrözi-e az iráni politikai helyzetet:
„Amikor az első rakétát kilőtték, Törökország figyelmeztette Iránt, hogy ez nem történhet meg újra. Nyilvánvaló, hogy ez az üzenet nem érte el a célját. Mit jelent egy második rakétát kilőni Törökországra, annak ellenére, hogy Peszeskján iráni elnök bocsánatot kért, és biztosította szomszédait, hogy Irán nem fogja megtámadni őket? Hatalmi harc folyik Iránban? Vagy az izraeli hírszerző ügynökség, a Moszad, nemcsak az iráni hírszerző szolgálatba, hanem Irán döntéshozó testületeibe is beszivárgott?”
Trump céljai továbbra sem világosak, írja a római la Repubblica című liberális, korábban szociál-demokrata napilap arról, hogy Washington mit remél elérni az iráni háborúban:
„A tíznapos háború nem tette egyértelművé Donald Trump céljait. Az elnök megadást követel és halállal fenyegeti azokat, akik szembeszállnak vele. Ugyanakkor a ‘Maduro-megoldás’ [Venezuela volt elnöke, akit az amerikai hadsereg elrabolt és a bíróság elé állított azzal a váddal, hogy rendszeresen összejátszott a kartelekkel és kábítószerrel árasztotta el az USA-t] gondolatát is felidézi azzal, hogy egy Delcy Rodríguezt [Venezuela új ideiglenes elnöke, aki Nicolás Maduró alelnöke volt] keres a Pasdaran (az iráni Forradalmi Gárda) soraiban. Mindkét kimenetel eddig valószínűtlennek tűnik. Ebben a komor bizonytalanságban mindenki legalább abban reménykedik, hogy a háború rövid lesz, hogy korlátozza a civilek szenvedését és elkerüli a súlyosabb gazdasági következményeket. Mindenki abban reménykedik, hogy a háború hamarosan véget ér – kivéve Izraelt és talán azokat, akik úgy vélik, hogy ez valóban ‘humanitárius beavatkozás’, miközben egyre inkább az a benyomás alakul ki, hogy Trump kész feláldozni azokat az irániakat, akik a rezsim ellen harcoltak a szabadságért.”
Az elnök fekete hattyúi, írja a Melbourne-i The Age című közép-baloldali napilap az iráni háború okozta globális tőzsdekrachról:
„Donald Trump elnöksége két úgynevezett ‘fekete hattyú’ eseményt indított el a tőzsdéken. A tavalyi Felszabadulás Napja vámjai megfeleltek ennek a kritériumnak – most pedig ismét ezt tette Irán bombázásával, ami megrengette a világ geopolitikai és gazdasági egyensúlyát. A tőzsdék, amelyek e pusztító felfordulások barométereként szolgálnak, káoszba zuhantak. Mindkét esemény kinyitotta Pandora szelencéjét – az infláció és az emelkedő kamatlábak, a tőzsde kriptonitjának potenciális visszatérésével. Ahhoz, hogy a piacokat megszabadítsuk ettől a zűrzavartól, egy úgynevezett ‘TACO mozgalomra’ van szükség. [Trump mindig meghátrál; angolul: Trump Always Chickens Out – szerk. megj.] Ez az elnöki manőver, amelyben Trump visszakozik, amikor döntései katasztrofális következményekkel – például tőzsdekrachokkal – fenyegetnek, elnökségének visszatérő jellemzője. A hétvégén azonban Trump még tovább fokozta retorikáját, és a közösségi médiában azt írta, hogy az amerikai támadás addig folytatódik, amíg Irán feltétel nélkül meg nem adja magát. A befektetők, akik a legrosszabbra készülnek, most azon tűnődnek, hol találhatnak kiutat.”
Az EU-tagállamoknak állást kell foglalniuk, írja a bécsi Der Standard című szociális-liberális napilap, amely Németország álláspontját az európai határozatlanság tünetének tekinti:
„Németország példája jól mutatja, hogy Európa miért merül ismét felkészületlenül és tanácstalanul mély válságba az iráni háború miatt. Tétovázik. Ott túl sokan inkább homokba dugnák a fejüket. Ez érthető, de ez önámítás. A háború minden egyes napjával egyre világosabbá válik, hogy nemcsak a Perzsa-öböl lakói, hanem az európaiak is teljes mértékben szenvedni fognak a következményektől. Hogy lesz-e újabb milliós menekülthullám Európa felé, mint 2015-ben és 2022-ben a szíriai és ukrajnai eszkaláció után, az még a jövő zenéje. De a dolgok jelenlegi állása szerint vakmerőség lenne a csodában reménykedni. A megosztott németeknek, valamint a kevésbé egységes európaiaknak valószínűleg hamarosan el kell dönteniük, melyik oldalon állnak a konfliktusban: a szövetségesek nem lehetnek a mollah-rezsim ellen, miközben egyidejűleg az USA-val és Izraellel szemben állnak.”
A koppenhágai Politiken című liberális napilap a nemzetközi vezetők iráni háborúval kapcsolatos álláspontját vizsgálja:
„A helyzet sajátossága, hogy Carney kanadai miniszterelnök, akit nemrégiben Davosban a szabályokon alapuló világrend mintaképeként dicsértek, most óvatos megértéssel reagál az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadására. Ez a minta sok nyugati vezetőnél ismétlődik. Merz német kancellár is megértését fejezte ki a felelőtlen támadással kapcsolatban, Macron francia elnök az iráni nukleáris program leállításáról beszélt, von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig Irán destabilizáló szerepére figyelmeztetett. Csak kevesen, mint például Sánchez spanyol miniszterelnök, mertek figyelmeztetni a nemzetközi jogra gyakorolt hosszú távú következményekre. Sok ok van az iráni rezsim kritizálására – nukleáris programja, proxy háborúi és saját lakossága elleni brutalitása. De ez nem igazolja az ilyen kettős mércét.”
A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap vendégkommentátora nem számít a közel-keleti háború gyors végére:
„Irán belső struktúrája egyre képtelenebb tárgyalópartnert felmutatni. Ráadásul a háború korai szakaszában sok olyan személy esett ki, akiket az Egyesült Államok titokban potenciális tárgyalópartnernek tartott: magas rangú iráni tisztségviselőket, akiket pragmatikusnak tartottak. Maga Trump amerikai elnök is szokatlan őszinteséggel ismerte el ezt: »A legtöbb ember, akire gondoltunk, már halott.« Ezek lefejezése olyan sikeres volt, hogy az amerikai stratégia alapjait rombolta le. Az Egyesült Államok továbbra is gyengítheti ugyan Iránt katonailag, de ezzel egyidejűleg elpusztítja az egyetlen dolgot, amely elengedhetetlen a konfliktus lezárásához: egy olyan iráni államot, amely elég erős ahhoz, hogy békemegállapodást kössön – és érvényesítsen.”
Irán új uralkodója
Az új legfelsőbb iráni vezető, Mojtaba Hamenei megválasztása ismét számos újság témája. A tokiói Mainichi Shimbun című közép-baloldali, liberális napilap ezt tanácsolja neki:
„Mojtabának foglalkoznia kellene népének elégedetlenségével és új irányt kellene kijelölnie a nemzetközi együttműködés terén. Nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy az Egyesült Államok és Izrael be akar avatkozni Irán belügyeibe. Netanjahunak és kormányának végre fel kellene ismernie, hogy pontosan ez az álláspont osztja meg az iráni társadalmat, és növeli a destabilizáció kockázatát.”
A moszkvai Nyezavisszimaja Gazeta című ellenzéki napilap figyelmeztet Mojtaba Hamenei politikai irányultságára:
„A nyugati orientalisták hagyományosan az iráni vezetés »héjájának« tekintik az Izrael- és Amerika-ellenes, valamint a rezsim belföldi ellenfelei elleni keményvonalas Mojtaba Hameneit. Nevéhez fűződik az országban zajló tüntetések brutális leverése. Ezért az új legfelsőbb vezetőtől nem várható, hogy megbékélésre törekedjen az amerikaiakkal. Mojtaba Hameneinek az Egyesült Államokhoz való hozzáállását minden bizonnyal befolyásolja az a tény, hogy az amerikai támadások legközelebbi hozzátartozóinak életébe kerültek: nemcsak apjának, hanem feleségének, Zuhrának és esetleg három fia egyikének is – 18 éves korában.”
Dilettánsok, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Mojtaba Hamenei megválasztása iráni vallási vezetővé világos üzenet: Teherán nem visszakozni akar, hanem dacosan folytatni mindazt, ami eddig is zsákutcába vitte az Iszlám Köztársaságot. A Szakértők Gyűlése Ali Hamenei fiát emelte a rendszer élére, vagyis nem egy reformer, nem a kompromisszumkereső, hanem a legkeményebb irányvonal egyik embere került kulcspozícióba. Az új mindenható vezető régóta szoros kapcsolatban áll a Forradalmi Gárdával, ezért kinevezése nem az enyhülés, hanem a hatalmi gépezet további militarizálódásának a jele. A teokratikus rendszer ráadásul ezzel dinasztikus vonást is öltött: a forradalom köztársasága most gyakorlatilag családi örökléssé silányult.
Mindez azt is jelenti, hogy Irán várhatóan még kevésbé lesz hajlandó engedni. A hatalomátadás nem a túléléshez szükséges korrekcióról szól, hanem arról, hogy a rezsim a külső nyomásra is ugyanazzal a reflexszel felel: még több keménységgel, még több belső elnyomással, még nagyobb szereppel a Forradalmi Gárda számára. Vagyis a rendszer nem tanult a válságból. Ez a régió számára is baljós fejlemény, mert ha a döntéshozatal még inkább a biztonsági apparátus kezébe csúszik, a diplomácia mozgástere tovább szűkül.
És itt jön Donald Trump szerepe, amely egyszerre abszurd és aggasztó. Az amerikai elnök nyíltan arról beszélt, hogy Washingtonnak »Iránnal együtt« részt kellene vennie a következő vezető kiválasztásában. Később pedig azt üzente, hogy az új vezető »nem fog sokáig tartani« amerikai jóváhagyás nélkül. Ez a diplomáciai dilettantizmus nyílt beismerése: mintha egy szuverén ország belső utódlási rendjét a Fehér Ház személyzeti kérdésének tekintené. Az ilyen mondatok nem a válság kezelését szolgálják, hanem az iráni keményvonalasok narratíváját erősítik, akik mindig is azt hirdették, hogy Amerika uralni akarja Iránt. Mindez nem túl biztató a jövőre nézve.“
Az atomenergia jövője
Egy keddi nemzetközi konferencia az atomenergia jövőjével foglalkozott Franciaországban. Ruanda is képviseltette magát; az afrikai nemzet ugyanis a nukleáris energiaszektorba való belépést tervezi. A ruandai fővárosban, Kigaliban megjelenő The New Times című angol nyelvű, a kormányhoz közelálló napilap így írt erről:
„Az atomenergia évtizedekig nagyrészt a fejlett gazdaságok számára volt fenntartva. De olyan országok számára, mint Ruanda, amelyek iparosodásra törekszenek, a megbízható áramellátás nem luxus, hanem szükségszerűség. Ruanda érdeklődése az atomenergia iránt ezért nem meglepő. Az ambíciókat azonban óvatosan kell kezelni. Az atomenergia-projektek hosszú távú finanszírozást, szigorú felügyeletet és tartós politikai elkötelezettséget igényelnek. A biztonsági előírások, mint például azok, amelyeket a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség állapít meg, szintén nem képezhetik az alku tárgyát. De végső soron Afrika nem engedheti meg magának, hogy pusztán szemlélője legyen az új energiatechnológiáknak.”
A tokiói Asahi Shimbun című 1879-ben alapított, reggel 5,1 millió és este 1,55 millió kiadású, a világon a harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő közép-balloldali liberális napilap is foglalkozik az atomenergia témájával, bár más szemszögből. A lap szerdán így emlékezett meg a fukusimai atomerőmű balesetének évfordulójáról:
„Tizenöt évvel ezelőtt első kézből tapasztaltuk meg, milyen pusztító következményekkel járhat egy atomkatasztrófa az emberek életére. Akkoriban egész Japán hirtelen rájött, hogy a fukusimai balesetért részben az atomenergia biztonságába vetett hit a felelős. A közvélemény-kutatási eredmények azonban most mást mutatnak, és a lakosság többsége támogatja az atomerőművek újraindítását. Nem szabad elfelejteni, hogy a régió újjáépítése és sok ember megélhetésének biztosítása, valamint az atomerőművek leszerelése elképzelhetetlenül nehéz és időigényes. E valóság figyelembevétele nélkül nem lehet döntést hozni Japán atomenergiától való fokozott függőségéről vagy a leszerelt reaktorok újraindításáról.”
Az atomenergiától való eltávolodás „stratégiai hiba” volt, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A geopolitikai kontextus aligha lehetne kedvezőbb. Kedden a francia kormány adott otthont a második Nukleáris Energia Világcsúcsnak Párizsban. Kilenc ország és államfő vett részt, Paul Kagame ruandai elnöktől és Julija Szviridenko ukrán miniszterelnöknőtől Robert Fico szlovák miniszterelnökig. Kína Csang Kuo-csing alelnököt delegálta, Argentínától az Egyesült Államokon, Indián és Olaszországon át Japánig pedig közel 30 másik ország minisztereket vagy más kormányzati képviselőket küldött.
Német részről csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) missziójának diplomatái vettek részt, akik digitálisan csatlakoztak. A NAÜ társszervezője volt ennek a csúcstalálkozónak, ahogyan az elsőnek is, amelyet két évvel korábban Brüsszelben rendeztek. Az esemény legkiemelkedőbb német résztvevője, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, azonnal elhatárolódott az elmúlt évek európai nukleáris energiapolitikájától, kijelentve: »Úgy vélem, stratégiai hiba volt Európa részéről, hogy hátat fordított egy megbízható, megfizethető, alacsony kibocsátású villamosenergia-forrásnak.«
Emmanuel Macron francia elnök már régóta ugyanezt mondja, és nézeteit a közel-keleti fejlemények is megerősítik. »Az olajárak emelkedése az elmúlt napokban azt mutatja, hogy mennyire függünk még mindig a fosszilis tüzelőanyagoktól« – nyilatkozta az Élysée-palotában. Az alacsony széndioxid-kibocsátású villamos energia iránti növekvő kereslet kielégítése és a fosszilis tüzelőanyagok importjától való függőség csökkentése érdekében az atomenergiának ki kell egészítenie a megújuló energiákat.
[…] Világszerte zajlanak befektetések a nukleáris technológiába. Kína 58 meglévő reaktora a közelmúltban az energiamix 4,5 százalékát tette ki, és további 56 reaktor van építés alatt párizsi források szerint. India rendelkezik a világ második legnagyobb nukleáris programjával Kína után, hat építés alatt álló és tíz tervezési szakaszban lévő reaktorral. A primérenergia-fogyasztás mintegy 40 százalékos részesedésével az atomenergia Franciaországban olyan jelentős, mint szinte egyetlen más országban sem. Ott jelenleg 57 reaktor üzemel. Az EU egészében azonban az atomenergia felhasználása továbbra is csökkenőben van. 1990-ben az atomenergia Európa villamosenergia-termelésének egyharmadát tette ki; ma ez az arány alig 15 százalék.
Az Európai Bizottság többek között ezt szeretné megváltoztatni a modern moduláris kisreaktorokra (Small Modular Reactors – SMR) vonatkozó európai stratégiával.
[…] Carsten Schneider (SPD) német környezetvédelmi miniszter azonnal ellentmondott von der Leyennek, hangsúlyozva: »Sokat elárul, hogy ennek a visszatekintő stratégiának a lényege az atomerőművek új támogatása.« Azt állította, hogy a jelentős számú új reaktor építése jelentős beruházást igényel, ami más szektorokban hiányozna. Hozzátette, hogy a kis atomerőművek építését évtizedek óta bejelentették, de széles körű megvalósításuk még elmaradt.
[…] A reneszánsz nem lesz olcsó. Ebben mindenki egyetért. A francia kormány »példátlan mértékű állami és magánberuházásról« beszél. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a 2050-es klímacélok eléréséhez több mint ezer milliárd dollárra lehet szükség a meglévő erőművek korszerűsítéséhez, újak építéséhez és a kis reaktorok (SMR) használatának előmozdításához. […]”
A globális energiaválság magas üzemanyagárakhoz vezet
A Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap a következőket kommentálja az olajtartalékok felszabadítása kapcsán:
„A Nemzetközi Energiaügynökség döntése, miszerint engedélyezi történetének legnagyobb olajtartalék-felszabadítását, tekintettel az iráni háború globális üzemanyagpiacokra gyakorolt hatására, csak ragtapasz – nem gyógymód. A tartalékok felszabadítása sem azonnali, sem tartós megoldást nem jelent a háború okozta olajpiaci zavarokra. Több hétbe is telhet, mire ez az olaj ténylegesen piacra kerül. Ez a konfliktus megmutatta, hogy Iránnak nincs szüksége nukleáris képességekre ahhoz, hogy hatalmas befolyást gyakoroljon a világ többi részére. Trump amerikai elnök és tanácsadói alábecsülték Iránt. A globális gazdaság most megfizeti ennek az árát.”
A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapja ezt jegyzi meg:
„Az olajtartalékok felszabadításáról szóló döntés ellenére az árak nem estek annyira, mint remélték. Ennek az az oka, hogy a piacokat nem az olajhiány miatti aggodalom, hanem inkább az a félelem vezérli, hogy ez a háború sokáig eltart és súlyosan megterheli a globális gazdaságot.”
A londoni The Times című konzervatív napilap szerint:
„A világ olajellátásának egyötödét hagyományosan a Hormuzi-szoroson keresztül szállították. Irán azon fenyegetése, hogy minden hajót elsüllyeszt, azonnali és potenciálisan katasztrofális következményekkel jár a legtöbb ország gazdaságára nézve, különösen Ázsiában, amely olajszükségletének 60 százalékát az Öböl-térségből szerzi be. Az energiaárak a háború kezdete óta jelentősen emelkedtek. A válasznak ugyanolyan határozottnak kell lennie, mint amennyire erőteljesnek. Azokat a rakétabázisokat, ahonnan Irán fogyatkozó készleteit kilövi, meg kell semmisíteni.”
Izraelt csak részben érinti a globális olajválság. Az isztambuli T24 online újság szerint ennek az az oka, hogy:
„Az Oil Change International nemkormányzati szervezet szerint Izrael nem az Öböl-államokból, hanem Azerbajdzsánból, Kazahsztánból, Gabonból, Brazíliából, Nigériából, Kongóból és Olaszországból szerzi be olaját. Az amerikai olajipari multinacionális vállalatok is jelentős szerepet játszanak Izrael olajellátásában. Irán Hormuzi-szoros blokádja ezért elsősorban magát Iránt károsítja, mert nem szolgálja Izrael katonai erejének korlátozását.”
Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
