A polgárok hisznek abban, hogy le lehet győzni a hatalmat – ezt állapította meg az Utisak nedelje című műsorban Raša Nedeljkov, a Kutatási, Átláthatósági és Felelősségi Központ (CRTA) programigazgatója, Dušan Milenković politikai tanácsadó és Dušan Pavlović, a Politikatudományi Kar professzora, akik szerint az ellenzéki blokktól függ az, hogy ez sikerül-e akkor is, ha a hatalom törvénytelen eszközökhöz folyamodik.
Az elemzők úgy vélik, nem reális, hogy egy ellenzéki lista induljon, az egyetemistáké mellett viszont legfeljebb kettő: egy Európa-párti és egy nemzeti kellene, hogy legyen – ha ezek nem egymást támadva, hanem egységesen lépnek fel, a győzelem biztosra vehető.
A március végén sorra kerülő tíz helyhatósági választásról szólva Nedeljkov azt mondta, hogy az állam elképesztő kampányt folytat.
„Láthatjuk, hogy a polgárok feljelentéseket tesznek, mert a helyi bűnözők agitálnak, megfélemlítenek és fenyegetnek azért, hogy az emberek az uralkodó pártokra szavazzanak” – emelte ki. Szerinte minden erőforrást egyetlen lista szolgálatába állítottak, nem azonosak az indulók feltételei ezeken a választásokon.
Milenković hozzátette: ennek ellenére vannak helyek, ahol nagyon szoros eredményre, akár a helyi hatalom bukására is számítani lehet.

