Éppen kezdtünk hozzászokni a tavaszias hőmérsékletekhez, amikor a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) lehűlést, esőt és havazást jelez előre.
Hétfőn túlnyomóan napos és meleg idő várható. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz, keleti és dél-keleti irányból fúj, majd késő este és az éjszaka folyamán Szerbia északi és nyugati részén észak-nyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 Celsius-fok között alakul.
Késő este és az éjszaka folyamán délnyugaton, délen és északon fokozatos felhősödés várható, míg rövid ideig tartó, gyenge eső csak az észak-nyugati területeken fordulhat elő – közölte honlapján az RHMZ.
Keddre azonban jelentősebb időjárás-változást jeleznek előre: Szerbia nyugati felében erős felhősödés várható esővel, a dél-nyugati hegyvidéki területeken pedig havazással és hótakaró kialakulásával.
Mint hangsúlyozták, kedden Szerbia észak-nyugati, nyugati és déli részein többnyire felhős idő lesz, helyenként esővel. Több csapadék a délutáni és esti órákban várható. Délnyugat-Szerbia domb- és hegyvidéki területein az eső havazásba vált át, és 5–10 centiméteres, helyenként ennél vastagabb hótakaró alakulhat ki.
Az ország keleti felében a részben derült reggelt követően napközben mérsékelten vagy erősen felhős idő várható, többnyire száraz idővel, míg a gyenge, rövid ideig tartó eső csak helyenként fordulhat elő. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz, északi és keleti irányból, napközben megerősödik, különösen Kelet-Szerbiában. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és 5, a legmagasabb 8 (a Podrinje térségében) és 15 Celsius-fok (az ország keleti és délkeleti részén) között alakul.
Szerdán a „főszerepet” a szél veszi át: a csapadék megszűnik, ugyanakkor erős keleti szél várható, amely a nap közepén és a délutáni órákban viharos széllökéseket is hozhat.
Március hátralévő részében mérsékelten felhős idő várható napos időszakokkal, a nappali hőmérséklet pedig 12 és 17 Celsius-fok között alakul – közölte az RHMZ.

