A stresszt kisebb vagy nagyobb mértékben – a mindennapitól az alkalmiig – az újságírók 95,9 százaléka tapasztalja – közölték kedden Belgrádban a 2025-ös évre vonatkozó, újságírók mentális egészségéről készült elemzés bemutatásakor.

Tamara Džamonja Ignjatović, a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának pszichológiaprofesszora elmondta, hogy az újságírók 41,7 százaléka találkozott már munkahelyi zaklatással (mobbinggal), amely leggyakrabban a szerkesztők részéről érkezik.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hozzátette, hogy a stressz leggyakoribb okai az alulfizetettség, a pénzügyi bizonytalanság, a rossz munkakörülmények, valamint a traumatikus eseményekről való tudósítás.

Mint mondta, a 218 megkérdezett több mint 50 százaléka úgy véli, hogy a stressz okai között a külső nyomás és a fenyegetések is szerepelnek, ami 10 százalékkal több a 2023-as adatokhoz képest.

Elmondása szerint az újságírók 40 százaléka szubjektíven depressziós tüneteket tapasztal, míg magas szintű szorongást 77 százalékuk érez.

Az ANEM (Független Elektronikus Médiumok Egyesülete) igazgatóbizottságának elnöke és az újságírók biztonságával foglalkozó Állandó Munkacsoport ANEM-képviselője, Veran Matić kijelentette, hogy az elmúlt egy évben az újságírói munka egyre összetettebbé vált.

„Számos kolléganő és kolléga a médiában nap mint nap ki van téve hazugságoknak, rágalmazásnak és olyan személyes adatok nyilvánosságra hozatalának, amelyekhez elvileg csak állami intézmények férhetnek hozzá – és ez sokak számára rendkívül nyugtalanító” – mondta Matić a kutatás bemutatásán, a Miljenko Dereta központban.

Hozzátette, hogy az állam a március 29-én tíz önkormányzatban esedékes helyi választások előtt „leszámolásra készül a még megmaradt professzionális médiumokkal Szerbiában”.

„Bárhová megyünk, egy-két olyan szerkesztőség van, amely professzionálisan végzi a munkáját, két-három alkalmazottal vagy önkéntes munkatárssal. A professzionális újságírás és a médiák köre szűkül, miközben a hatalom új médiumokat hoz létre, amelyek pusztán parancsok végrehajtására és a legdurvább rágalmak továbbítására szolgálnak” – mondta Matić.