A főszónok (Orbán Viktor és Magyar Péter) beszédének 10. percében a Békemeneten 58 ezer, a Nemzeti Meneten 162 ezer ember vett részt, írja Szabó Andrea, szociológus, politikatudós, aki a Tömegbecslő Kutatás 2026 munkacsoportot vezeti. A csoportban résztvevői megfigyelést végző hallgatók és több szakemberből álló team dolgozott együtt – írja a telex.hu.

Szabó Andrea és 56 fős csapata végzett tömegbecslést az október 23-i ünnepségen is, amikor jelentősen más számok jöttek ki nekik, mint a Kormányzati Tájékoztatási Központnak: előbbiek szerint az akkori Békemeneten 85-92 ezer ember lehetett, míg a Nemzeti Meneten 160-170 ezren, utóbbi ezt az arányt 80-45 ezerre tette.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Most is hasonló a helyzet: a Fidesz-közeli Magyar Turisztikai Ügynökség cellainformációk alapján azt hozta ki, hogy az Alkotmány utcában és a környező utcák területén mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt azonosítható, a Hősök terén és az Andrássy úton pedig hozzávetőlegesen 150 ezer készülék volt. Szabó Andreáék a saját módszerükkel gyökeresen más számokat mértek.

Azt írták, hogy a cél a Békemenet – állami ünnepség és a TISZA Párt 2026. március 15-i ünnepségén egy meghatározott időpontban megjelentek számának szakszerű, objektív becslése volt – annak érdekében, hogy a nyilvánosságban, a korábbiaknál megbízhatóbb adatok jelenjenek meg. „Nem célunk tehát a rendezvények politikai, hangulati, műfaji megítélése, elemzése”– tették hozzá.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a becslés nem terjed ki a rendezvényen megjelentek összlétszámára, vagyis arra, hogy összességében hányan voltak a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten. A rendezvény összlétszáma ugyanis mindenki, aki hosszabb vagy rövidebb idő alatt a rendezvény időtartama alatt megjelenik. Ez a szám magasabb, mint a résztvevők száma a csúcspont idején, mert magában foglalja azokat is, akik részt vettek az összejövetelen, de a csúcspontjai előtt elmentek, valamint azokat, akik csak ezután csatlakoztak. Ezért mértek a beszédek 10. percénél.

„A kutatók fenntartják a jogot, hogy a további, még részletesebb elemzések után az alább közölt becslést – szükség esetén – pontosítsák. A mintavétel hibahatára NEM a közvélemény-kutatásokban szokásos ±3,2 százalékpont, hanem annál magasabb, 10–15 százalékpont” – írták.

Arról, hogy a becslés pontosan milyen mintavételi eljárással készült, bővebben ITT lehet tájékozódni.

A Tisza párt nemzeti menete az Andrássy úton (Fotó: Ránki Dániel / Telex)