Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke bejelentette, hogy március 21-én Belgrádban nagygyűlést tartanak, melynek keretében bemutatják a „Szerbia 2030–2035” programot, ő pedig „egyfajta rövid beszédet” is tart az embereknek a március 29-én esedékes szerbiai helyhatósági választások előtt.
„Aki akar, jöjjön el, szívesen látjuk. Aki nem akar problémákat és konfliktusokat okozni, hanem csak hallani szeretne, látni, beszélgetni az emberekkel, vagy nyugodtan nem egyetérteni valamivel, azzal sincs semmi gond – mondta Vučić.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A kérdésre, miszerint állítólag kényszerítik az embereket a fővárosban a hétvégén tartandó nagygyűlésen való részvételre, a következőt válaszolta:
„Az én nagygyűléseimre, rendezvényeimre nem kell eljönnie senkinek, aki nem akar. Senkinek sem, és arra kérem Belgrád polgárait, hogy egyetlen ember se jöjjön el, kivéve azokat, akik akarják, és kifejezetten akarják. Köszönöm ezt a reklámot, mert most sokkal többen fognak eljönni, mint amennyire számítottunk” – nyilatkozta, miután aláírta a kereskedelmi szerződést a Béreg határátkelő–Zombor–Kúla–Verbász–Szenttamás gyorsforgalmi út tervezéséről és kivitelezéséről.
Hozzátette, hogy bevezették a március 24-ről való megemlékezést, annak a napnak az emlékére, amikor megkezdődött a NATO agressziója Szerbia ellen.
„Nem tarthatok úgy gyűlést, hogy senki sincs ott, mert akkor a NATO-agresszió áldozatai előtti tiszteletadás sem tűnne méltónak. Valakinek meg kell kérnie az embereket, hogy jöjjenek el erre a gyűlésre, és ezt mindig mi tesszük meg” – mondta.
Hozzátette, hogy március 24-én nagygyűlés lesz Vranjéban, hiszen Szerbia déli és keleti részének hét körzetéből senki sem fog Belgrádba jönni a nagygyűlésre. Mint fogalmazott, felmentették őket, hogy biztosítani tudják, hogy az állami ceremónia, az állami megemlékezés jelentős számú ember jelenlétében történjen. Hozzátette, hogy az emberek „végső soron nagyon jól felismerték a dolgokat, és Szerbiában egyre jobban megértik a helyzetet”.
– Minden jó szándékú embert hívok, aki hallani és látni akar bizonyos dolgokat, és aki egy sikeres Szerbiáért akar küzdeni, a jövő Szerbiájáért, egy olyan Szerbiáért, amely nem veri a politikai ellenfeleit, nem tiltja el és nem lusztrálja őket azért, mert nem tudja legyőzni őket, hanem amelyik fejleszti a demokráciát, válaszol azok kérdéseire, akik másfajta, kellemetlen kérdéseket tesznek fel, és nem olyan Szerbiát akar, amelynek vezetői becsapják az ajtót a másként gondolkodó újságírók előtt. Ha ezért a Szerbiáért akarnak harcolni, akkor szívesen látjuk önöket, az ajtó szélesre van tárva, és köszönöm ezt a polgároknak – mondta Vučić.
Fotó: 021.rs

