„Németország most arra készül, hogy néhány éven belül hadviselő fél lesz, ahol az embereket be fogják sorozni, és Ukrajnába fogják küldeni a frontra” – mondta Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke külön kitért a vasárnapi történésekre, amikor Magyarkanizsa községben a Katonai Nemzetbiztonsági Ügynökség közölte, hogy négy kilogramm plasztikbombát találtak nem messze a Szerbiát Magyarországgal összekötő gázvezeték mellett.

– Amikor húsvétvasárnap reggelén hívott telefonon Aleksandar Vučić, naiv módon azt gondoltam, hogy áldott húsvéti ünnepeket szeretne kívánni. Azt is megtette, de nem ez volt a hívásának az apropója, hanem az, hogy szeretne tájékoztatni arról, hogy Magyarkanizsa községben miért van jelen nagy erőkkel a szerbiai rendőrség és a hadsereg. Elmondta, hogy nagyon hosszú idő óta őrzik és védik ott a gázvezetéket és az objektumokat, s olyan titkosszolgálati értesülések voltak, hogy valakik föl szeretnék robbantani, ez vagy diverzió vagy terrorista cselekmény – mondta Pásztor, aki szerint a Magyarkanizsa községben élők közvetlen életveszélyben voltak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

– Találtak is két nagy táskányi robbanóanyagot, és egyértelmű, hogy a mi embereink voltak közvetlen életveszélyben, és az is egyértelmű, hogy a szerbiai gázellátás került volna veszélybe, ha sikerül ez a merénylet. Mivel ez az elosztó pont Magyarország felé teljesen egyértelmű, hogy itt Magyarország volt az elsődleges célpont: egész Magyarországon, megszűnt volna a gázellátás. A nyomozás bebizonyítja, hogy itt egészen pontosan mi történt és miért és miért most, de minden jel abba az irányba mutat, hogy itt az volt a cél, hogy Magyarország kormányát lehetetlen helyzetbe hozzák egy héttel a választásokat megelőzően – nyilatkozta a VMSZ elnöke, aki azoknak a szkeptikusoknak, akik szerint csak egy színjáték volt az egész, hogy esetleg Orbán Viktor, ha kiderült volna, hogy az ukránok helyezték el a robbanóanyagot, erre hivatkozva elhalassza a választásokat, Pásztor azt üzente, hogy a „Föld gömbölyű és nem lapos”.

– Akadnak mindenféle szakértők. Ilyen lett a világ, mindenki mindent megkérdőjelez ez a közösségi hálóknak a hozadéka, de azt gondolom, hogy az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mondatják velünk, hogy ez egy valós veszély volt. Emberek hallhattak volna meg, veszélybe kerülhetett volna észak-vajdaságnak a gázellátása és egyértelműnek tartom azt, hogy Orbán Viktor és a kormánya volt az elsődleges célpont.

Arra a kemény kérdésre, hogy Ön szerint van-e összefüggés a robbantási kísérlet és aközött, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, a szerb, illetve a magyar vezetés is a béke mellett érvel az ukrajnai háború kapcsán, Pásztor a következőket felelte:

– Azt gondolom, hogy ez megalapozottan állítható, de megint csak azt mondom, a nyomozás fog minden kérdésre választ adni. Ugyanakkor látjuk azt, hogy Orbán Viktort hogyan támadják és milyen módon. Egész Európából látjuk azt, hogy Nyugat-Európa háborúra készül. Én nem szeretnék senkit riogatni, és nagyon bízom abban, hogy ez elkerülhető lesz, de Németország arra készül, ugyanis bejelentette, hogy 2030-tól hadban álló fél lesz az Európai Unió. Németországban olyan jogszabályt hoztak, amelynek értelmében a 17 és 45 év közötti fiatal férfiak tartósan nem hagyhatják el Németországot állami jóváhagyás nélkül. Most arra készülnek, hogy néhány éven belül hadviselő fél lesz, ahol az embereket be fogják sorozni, és Ukrajnába fogják küldeni a frontra. Na most ez ellen úgy tudunk küzdeni, ha a normalitás és a józan ész értelmében szavazunk például Magyarországon a választásokon április 12-én, mi meg a levélszavazat útján. Orbán Viktor rengeteg őrültséget akadályozott meg Brüsszelben, ezért nemcsak a magyarok érdeke, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök Magyarországon, hanem az Európai Unió érdeke is – mondta Pásztor.