Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke jó úton halad afelé, hogy túlszárnyalja elődje, Vladimir Orlić rekordját, aki három évvel ezelőtt teljes 50 napon keresztül kerülte a parlament ülésének összehívását a rendes tavaszi ülésszakban. A Danas megszólalói úgy vélik, hogy a hatalom már nem is próbálja fenntartani a parlamenti élet normalitásának látszatát, és ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a parlament egyetlen ember és hatalmon maradásának kiszolgáló eszközévé vált. Csak akkor működik, amikor Vučić akaratát kell megerősíteni.
Emlékeztetnek arra, hogy az év eleje óta mindössze egy rendkívüli ülést tartottak, amelyen sürgősségi eljárásban elfogadták az úgynevezett Mrdić-féle törvényeket, amelyek rövid időn belül hatályba is léptek. Több ülés nem volt, pedig a parlamentnek a rendezetlen országos helyzet miatt kéthetente kellene üléseznie. Az is tény – teszik hozzá –, hogy a szerb parlament rendelkezik a régió parlamentjei közül a legkevesebb munkanappal, írja a Danas.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A parlament egy párt és egy ember érdekeinek van alárendelve
Dalibor Jekić, képviselő és a Szabadságé s Igazságosság Párt végrehajtó bizottságának elnöke úgy véli, hogy a parlamentet jelenleg gyakorlatilag a hatalom blokkolja, és ezért a legnagyobb felelősség Ana Brnabićot terheli. Szerinte Brnabić az ország legfőbb törvényhozó és képviseleti intézményét saját pártja és egyetlen ember érdekeinek rendelte alá, ezzel kiüresítve annak alkotmányos szerepét.
„Nem véletlen, hogy március 1-je óta – amikor megkezdődött a rendes ülésszak – nincs ülés. Ez tudatos politikai döntés, amely a helyhatósági választások kiírásával függ össze, és célja, hogy megfosszák a polgárokat az igazságtól. A parlamenti vita elkerülésével a hatalom megakadályozta, hogy nyilvánosan szó essen a választási manipulációkról, a közpénzekkel való visszaélésről, a véres incidensekről, a szavazatvásárlásról, a segélycsomagok formájában osztott kenőpénzekről és számos egyéb szabálytalanságról, amelyek meghatározták a választási folyamatot” – mondta az SSP képviselője.
Szerinte egyértelmű, hogy azért nem hívták össze az üléseket, mert a nyílt vita közvetlenül veszélyeztette volna a Szerb Haladó Párt támogatottságát, és jelentős hatással lett volna a városi és községi választási eredményekre.
„A felelősség helyett a csendet választották, az intézmények helyett az ellenőrzést. Lehet, hogy Ana Brnabić valóban úgy gondolja, hogy az ülések elmaradása is része annak a ‘demokrácia ünnepének’, amelynek a legutóbbi helyi választásokon voltunk tanúi. Ha így van, akkor világos, hogy olyan hatalommal állunk szemben, amely kész akár az intézmények megszüntetésére is, csak hogy fenntartsa saját valóságképét” – értékelte Jekić.
A parlamentnek kéthetente kellene üléseznie
A társadalom minden szegmensét érintő turbulens helyzet miatt a parlamentnek sokkal gyakrabban kellene üléseznie – véli Vladimir Pajić, a Szabad Polgárok Mozgalma képviselője is, hozzátéve, hogy ezek a hosszú szünetek a hatalomnak kedveznek, mert félnek a nyilvánosságtól.
Pajić szerint a parlamentnek már rég tárgyalnia kellett volna az oktatás és a mezőgazdaság helyzetéről, az energiaválságról, az üzemanyag- és alapélelmiszerárakról, valamint a jövedéki adókról. Emellett – mint mondja – a kultúra és a kulturális örökség állapota is riasztó, és hiányoznak azok a kulcsfontosságú törvények, amelyek a kerettörvényeket részleteznék.
„Mindezeket figyelembe véve a parlamentnek kéthetente kellene üléseznie” – mondta Pajić.
Egy ilyen parlament, amely egyetlen embert szolgál, csak teher a polgárok számára
Vladimir Jelić, képviselő és a Monarchisták – Mozgalom a Szerb Királyságért elnöke a Danasnak nyilatkozva kijelentette, hogy a szerb parlament ma már csak formálisan létezik, és Aleksandar Vučić rendszerének kiszolgáló intézményévé vált.
„Az igazság az, hogy a parlament ma csak akkor működik, amikor egy embernek és egy pártnak szüksége van rá, miközben alapvető szerepe – a végrehajtó hatalom ellenőrzése és a polgárok akaratának képviselete – teljesen megszűnt. Ezért az sem kár, hogy nincsenek ülések, mert ez az összetétel már régen elvesztette legitimitását, és nem képviseli a nép többségének akaratát” – mondta Jelić, hozzátéve, hogy ezért bojkottálja a parlament munkáját az ő képviselőcsoportja is.
Mint fogalmazott, egy ilyen parlamentben való részvétel a Vučić-rezsim diktatórikus és bűnöző rendszerének legitimálását jelentené.
„Egy olyan rendszerben, ahol mindenről egy ember dönt – mint Észak-Koreában –, és nem az intézmények, a parlament csak felesleges teher a polgárok számára, és semmire sem szolgál” – hangsúlyozta Jelić.
Vita nélküli parlament olyan, mint tárgyalás nélküli bíróság
Danijela Nestorović, az Ökológiai Felkelés (EU) képviselője szerint a vita nélküli parlament olyan, mint a tárgyalás nélküli bíróság – forma tartalom nélkül.
Az, hogy hónapok óta csend uralkodik a parlamentben, nem jelenti azt, hogy minden rendben van.
„A csend a politikában soha nem annak a jele, hogy minden megoldódott. A csend annak a jele, hogy valaki nem akarja, hogy a másik fél hangja hallatszódjon. A parlament nincs megszüntetve – csak el van némítva. Szándékosan. És ez talán még rosszabb is, mert így úgy tűnik, mintha létezne, valójában azonban nem végzi azt a feladatát, amiért létrejött” – mondta Nestorović.
Azt, hogy Brnabić miért nem hívja össze a parlament ülését, nem abban látja, hogy Szerbia rendezett ország lenne, hanem szerinte a hatalom valószínűleg a Mrdić-féle törvények módosításán dolgozik, hogy úgy tűnjön, mintha az EBESZ (ODIHR) ajánlásai szerint járna el.
„Készül a rendőrségi törvény is. Közelednek a választások, ezért fel kell készíteni a csalást és a rendőrséget. Így működik egy banda” – zárta gondolatait a képviselő.
Dragana Rakić, a Demokrata Párt alelnöke és képviselője úgy véli, hogy a szerb parlament már évek óta nem a valódi viták helyszíne a legfontosabb állami kérdésekről, hanem Vučić eszköze a demokrácia és a politikai pluralizmus szimulálására.

