A szerb katonai biztonsági szolgálat által Magyarkanizsánál lefoglalt négy kiló robbanóanyag nem okozhatott volna komoly károkat a vezetékben – mondta egy volt ukrán vezérőrnagy és lőszerszakértő a Guardiannek. Az általa vezetett Andromeda nevű vállalat szakértői elemezték a cső anyagát és szerkezetét, amely az Oroszországból érkező gázt szállítja Magyarországra Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, majd kiszámították azt a robbanóanyag-mennyiséget, amely véleményük szerint súlyos károsodást idézne elő. Csakhogy, írta meg a Hvg.hu, a sikerhez lényegesen nagyobb mennyiségre lett volna szükség – mondta Mikola Zencsev, hozzátéve: négy kilogramm nem elegendő ahhoz, hogy a gázvezetéket működésképtelenné tegye.
Szerinte – még optimális elhelyezés esetén is – ennyi plasztik robbanóanyag „valószínűleg csak helyi károsodást vagy korlátozott áthatolást okozna, amely néhány napon belül helyreállítható lenne, anélkül, hogy hosszabb távú ellátási zavart idézne elő. Ez nem felel meg a klasszikus szabotázsakció céljának, amely általában hetekre vagy hónapokra kívánja megbénítani az infrastruktúrát” – mondta Zencsev, aki szerint „az incidens nagy valószínűséggel provokáció volt”.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

